Hírek

Május végéig kell beadni az agrárbiztosítások támogatására a kérelmet

A korábbi május 15. helyett, 2015-től a hónap utolsó napjáig lehet beadni a mezőgazdasági károkra kötött biztosítások támogatásához a kérelmet – hívja fel az érintettek figyelmét a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége.

A határidő ugyan két héttel kitolódott, de két ponton is szigorúbb lett. Egyrészt korábban a május közepei határidő után még egy hónapig – ugyan a támogatás csökkentésével – de be lehetett adni a kérelmet. A másik szigorítás pedig az, hogy hiába a május 31-i végső határidő, a biztosítási ajánlat aláírását követően 5 napon belül kell igényelni a támogatást. Aki kicsúszik a határidőből, az erre az évre elveszítette a támogatást. Újdonság az is, hogy amíg korábban az egységes támogatási kérelemben szerepelt a biztosítási támogatás is, addig mostantól ez utóbbit külön lapon kell igényelni. A változás feltehetően visszafogja a biztosítási támogatások meredek növekedését – véli a FBAMSZ. Amíg az indulás évében – 2012-ben – 1,5 milliárd, addig 2013-ban 4 milliárd, tavaly pedig már 5,7 milliárd forint volt a támogatás. A múlt év végéig erre a célra 3,3 milliárd forint uniós forrás állt rendelkezésre, ettől az évtől viszont csak nemzeti támogatás adható, 3 milliárd forintos kerettel. Jelenleg már négy biztosító – az Allianz, a Generali, a Groupama Garancia illetve az osztrák Hagelversicherung – kínál agrárbiztosítást. Így egyre fontosabb – a szerződés megkötése előtt – összehasonlítani az ajánlatokat. Ezt segítik a biztosítóktól független alkuszok – írta a FBAMSZ.

Forrás: MTI

 

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook