Agrárpiac

Piac

Hol áll meg a cukorár? Nincs még vége a drágulásnak

Idén további 5-7 százalékot emelkedhet a cukor fogyasztói ára, miután éves összehasonlításban tavaly decemberig már közel 17 százalékkal drágult. Tízmillió tonnás a különbség az igények és a kínálat között.

A magas készletek ellenére jelentősen emelkedett a cukor tőzsdei és fogyasztói ára az elmúlt években. Ennek az a magyarázata, hogy a cukortermelés nem tudott lépést tartani a kereslet növekedésével, ami a készletek mérséklődésében is tetten érhető – mondta a Világgazdaság megkeresésére Fórián Zoltán. A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. vezető agrárszakértője ezért arra számít, hogy a tavalyi 16 százalékos drágulás után, idén további 5-7 százalékot emelkedhet a cukor fogyasztói ára. A globális cukortermelés ugyanis hiába növekszik az idei gazdasági évben, az emelkedés továbbra is el fog maradni a kereslet bővülésének ütemétől.

Fotó: Pixabay

Tavaly a világ cukortermelése valamelyest meghaladta a 174 millió tonnát, miközben a felhasználás elérhette a 184,4 milliót. A cukorkészletek az EU-ban is csökkennek. Az Európai Bizottság adatai szerint a 2015-ös gazdasági évet még közel 4 millió tonnás készlettel zárta az unió, tavaly azonban már csak 1,38 millió tonna maradt a raktárakban. Bár a közösségben a tavalyi gazdasági évben a cukorrépa termelői igen jó hozamokról számoltak be, a területcsökkenés miatt a globális áremelkedésekre az EU-s készletcsökkenés is rásegített. Az Európai Unióban az alacsony cukorárak miatt a cukorrépa termőterülete tavaly 14,7 százalékkal, 1,37 millió hektárra zsugorodott. A közösségben 16,6 millió tonna cukrot állítottak elő, 800 ezer tonnával kevesebbet, mint az előző évben. Eközben a tagállamok az előző évivel azonos mennyiségű, csaknem 3,3 millió tonna cukrot importáltak. Itthon pedig az alacsony önellátás miatti importfüggés révén igen gyorsan érvényesülnek a nemzetközi ármozgások. Ez áll a bolti cukorárak emelkedése mögött is – mutatott rá az agrárszakértő.

Az EU által elfogadott, idén októberig életben lévő cukorkvóta eltörlése azért lesz érzékelhető hatással a hazai cukorrépa-termelésre, mert vele együtt a minimálár, a díjak és illetékek is eltűnnek a szabályozásból – mondta Fórián Zoltán. A Takarék Agrár Központ ezért arra számít, hogy az egyetlen hazai cukorgyár a kvóta eltörlése után növelni fogja termelését. Ehhez a jelenlegi beszállítói megfelelő alapanyagot tudnak biztosítani. A kérdés az, hogy az árakban hogyan tudnak majd megegyezni. Az összképhez hozzátartozik az is, hogy a cukorrépát ültetők hektáronként 168 ezer forint termeléshez kötött támogatást is kapnak.

Fotó: Pixabay

Az elmúlt időszakban fordulat tapasztalható, jelenleg a világpiaci árak magasabbak az EU árainál, ez pedig csökkentette a behozatalt – hívta fel a figyelmet Kelemen István. A Cukorrépa-termesztők Országos Szövetségének főtitkára rámutatott: Brazília a legnagyobb cukorexportőr, ezért ha a brazil reál gyengül az USA-dollárhoz képest, az természetesen ösztönzi a brazil kivitelt. Meglátása szerint a kvóta megszűnése a termelés növekedésével járhat. Hozzátette: hatással lehet az uniós és a hazai árakra az is, hogy a kvóta alatti időszakban a megengedett mennyiségen felüli répát mintegy 35-40 százalékkal olcsóbban vették át a cukorgyárak, és ezt nem lehetett étkezési cukorként értékesíteni, csak ipariként, aminek az ára általában 25-30 százalékkal alacsonyabb. Ráadásul idén megszűnik a WTO-megállapodás szerinti uniós exportkorlátozás, amely 1,4 millió tonnában volt megszabva, tehát előreláthatóan tovább csökkenhetnek a közösségi készletek.

agrotrend.hu / vg.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook