Élelmiszergazdaság

Piac

Magyarország nincs egyedül a véleményével – elfogadhatatlan a gyakorlat

„Kettős mérce osztja ketté Európát” címmel tartott előadást Zsigó Róbert a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára az Élelmiszer Szaklap FMCG Top 2017 konferenciáján.

 „A növekedés rakétái” címmel megrendezett esemény az FMCG és a kereskedelmi szakma egyik legfontosabb éves eseménye az ágazat meghatározó szereplőinek kétnapos szakmai fóruma – tájékoztatott közleményében az agrártárca.

Zsigó Róbert előadását azzal kezdte, hogy a kettős élelmiszer ügye idén februárban került újra fókuszba, amikor a szlovák agrárminiszter nyilvánosságra hozta a vizsgálatok eredményét. Kijelentette: Fazekas Sándor agrárminiszter éppen ezért rendelt el újra egy átfogó élelmiszer-ellenőrzést.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal vizsgálata alapján általánosságban megállapítható, hogy a különböző piacokra különböző minőségben történő gyártás jelensége sajnos létezik

– tette hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta: Magyarország nincs egyedül a véleményével: a szlovákok, a csehek, a szlovénok, a horvátok, a románok, a bolgárok és a görögök szerint is elfogadhatatlan gyakorlat, hogy

közel 100 millió európai állampolgár ugyanazon a néven más minőségű élelmiszerhez jut.

Velünk együtt ezek az országok azon az állásponton vannak, hogy Brüsszelnek fel kell lépnie ez ellen a gyakorlat ellen! Leszögezte: továbbra is kiállnak a magyar vásárlók érdekeiért.

Fotó:123rf

Az államtitkár előadásának második pillérében elmondta: Az elmúlt évek áfa-csökkentései a kormányzat és az ágazat szereplői szerint is meghozták a kívánt eredményeket: tisztult a piac, nőtt a felvásárlás és a fogyasztási kedv, élénkült a forgalom, nőtt az állattartók száma. Ezért a Kormány úgy döntött, hogy folytatja az áfa-csökkentést, így 2017. január 1-től a friss tej, a baromfihús és a tojás áfája mérséklődött 5 százalékra.

Zsigó Róbert kitért arra, hogy a magyar mezőgazdaság kibocsátása és bruttó hozzáadott értéke több mint 50%-kal javult az elmúlt hat esztendőben. A kedvező hatásokat látva a kormány és az FM továbbra is elkötelezett a legfontosabb élelmiszerek áfájának csökkentése mellett és kiemelt céljának tartja az élelmiszeripar, mint stratégiai ágazat komplex fejlesztését, amelyre több mit 300 milliárd forintot kíván biztosítani.

Az államtitkár előadása végén beszélt Magyarország hosszú távú Élelmiszergazdasági Koncepciójáról (2017-2050) és hangsúlyozta: az FM a hagyományos és egészséges élelmiszertermelést támogatja, és erre fogja ösztönözni az ágazat szereplőit a jövőben is!

agrotrend.hu / FM 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook