Fenntarthatóság

Innováció

Akció indul a méhek pusztulása ellen

A hártyásszárnyúak életterének csökkenése miatt egyre több méh pusztul el.

A méhek pusztulása ellen indított akciót az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) és a Budapest Voices zenekar állatbarát tagjai – mondta el Bross Péter, ez egyesület elnöke az M1 aktuális csatorna szerdai mûsorában.

Kifejtette: világtendencia, hogy a nektárt és virágport adó növények eltûnnek, illetve monokultúrák jönnek létre, amelyek csak tíz napig virágoznak.

Az akcióval rovarmegporzású virágok ültetésére szeretnék ösztönözni az önkormányzatokat és az embereket

– hangsúlyozta.

Lajtai Kati, a Budapest Voices énekesnõje, aki nemrégiben egy III. kerületi virágültetési akcióval hívta fel a figyelmet a problémára, elmondta: pár, konyhában is hasznos, erkélyen növeszthetõ növény – oregánó, menta, zsálya – is táplálék a méheknek. Hozzátette: érdemes figyelembe venni az Országos Magyar Méhészeti Egyesület honlapján listázott rovarmegporzású virágokat.

Bross Péter kitért arra is, hogy az õsszel induló méhbarát programban önkormányzatoknak segítenek abban, hogy az állam által meghatározott közterületeket érintõ növényültetési listáról a méheknek életterét növelõ virágokat válasszák.

Az OMME honlapján azt írja, egyre többen érdeklõdnek az Egyesület irodájában a Méhbarát kiskert kialakításával kapcsolatban. Kérésüknek megfelelõen közre adtak néhány olyan növényt, amelyek könnyen beszerezhetõek, nem drágák, nem igényelnek túl nagy gondozást, szakértelmet.

Jó munkát, jó ültetést kívánnak a magyar méhészek és élvezzék a rovarok nektár- és virágporgyûjtésének látványát!

Fa
Szelídgesztenye – Castanea sativa –  (virágzási idõ) június-július
Hárs félék – Tilia cordata/Tilia platyphyllos/Tilia tomentosa – június-július
Evódia/Kínai mézesfa – Evodia hupehensis – július – augusztus
Japánakác – Sophora japonica – július – augusztus
Bugás csörgõfa – Koelreuteria paniculata – június-július

Cserje
Nyári orgona – Buddleja – június-szeptember
Kékszakáll – Caryopteris – augusztus-szeptember
Sudárzsálya – Perovskia – augusztus-szeptember

Évelõ
Kasvirág – Echinacea – július – szeptember
Levendula – Lavandula angustifolia – június – július
Szarkaláb – Delphinium – június – szeptember
Csillagfürt – Lupinus – május – július
Veronika – Veronica – június – augusztus

Gyógy- és fûszernövények:
Menta – Mentha – július – szeptember
Oregánó – Origanum – július – augusztus
Zsálya – Salvia – június – szeptember
Izsóp – Hyssopus – június – augusztus
Ánizsizsóp – Agastache foeniculum – július – szeptember

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés