Állattenyésztés

Gazdálkodás

Családok százai mehetnek tönkre a madárinfluenza miatt

Üresek a baromfitartó telepek, üresek a tömők, üresek a vágóhidak. A madárinfluenza – közvetlenül vagy közvetve – szinte valamennyi családot érinti Móricgáton.

Tragédia – így összegezte a madárinfluenza következményét Manga István, aki tíz évvel ezelőtt állattartóként szenvedte meg a madárinfluenzát. Ezúttal családi vágóhídjuk áll december közepe óta. Mielőtt a betegség felütötte a fejét naponta ezer kacsát vágtak, decemberben alig ezerötszázat.

– A törzstartókat, a keltetőket, a fuvarozókat, a nevelőket, a tömőket és a vágókat is tragikusan érinti a madárinfluenza, de hamarosan a vásárlók is vesztesei lesznek, mert lassan kifogynak a magyar készletek. Utánpótlás nincs, hiszen már szinte az összes baromfit leölték a megyében – nyilatkozta a baon.hu-nak a móricgáti Manga István.

– A kártalanításban reménykedünk. A Baromfi Terméktanácstól a héten kaptunk tájékoztatást arról, hogy összeállították a baromfivágók kártalanításáról szóló anyagot, amit a kormány elé terjesztenek. Sürgető lenne a döntés. Hiszen a munkásaink elmentek, munkanélküli segélyből élnek, próbálnak új munkahelyet keresni. Ha találnak biztosan nem jönnek vissza hozzánk, ha egyszer újra indulhat a vágóhíd – tette hozzá.

Foto:123RF

Egyelőre Bács-Kiskun megyében napos vízi szárnyas letelepítésére nem adnak ki engedélyt. Hiszen a liba- és kacsatartó gazdáknál mindent le kell fertőtleníteni két alkalommal. A két fertőtlenítés között két hétnek kell eltelnie, ám ahhoz hogy a fertőtlenítőszer hasson legalább plusz 4 Celsius fokra lenne szükség. A második fertőtlenítés után pedig 30 napot kell várni. A letelepített napos kacsát vagy libát kilenc hétig nevelik, utána minimum két hétig tömik. Tehát még hónapokat kell várni, mire a szárnyasok vágóhídra kerülhetek.

– Azt már előre látjuk, hogy nagyon nehéz lesz az újraindulás. Keressük a kiutat, de nem találjuk – vette át a szót Irén, István felesége. Hetekig jártuk az országot, elmentünk a védőkörzeten kívüli településekre. A Tiszántúlon találtunk olyan telepet, ami alkalmas lett volna kacsanevelésre, de bérbe nem, csak eladták volna. Nekünk viszont nincs annyi megtakarított pénzünk, már csak azért sem, mert most bővítettük a vágóhidat. A bizonytalanság miatt sem mertünk belevágni, hiszen az sem tudhatjuk, hogy ott mikor üti fel a fejét a madárinfluenza. Teljesen tanácstalanok vagyunk. Ha itt nem történik hamarosan valami, akkor nagy tragédia lesz. Családok százai mehetnek tönkre – hangsúlyozta Irén.

Balasi Béláék csaknem két évtizede foglalkoznak kacsaneveléssel. A tíz évvel ezelőtti madárinfluenza járványkor 15 ezer kacsájukat ölték le. Gazdaságukat idén sem kerülte el a betegség, november végén 21 ezer darab kacsájukat kellet megsemmisíteni. Utána egy hónapig várt, hogy megérkezzenek a fertőtlenítést végző szakemberek.

Tíz éve a nyári forróságban könnyebb volt megfékezni a betegség továbbterjedését. A jelenlegi időjárás viszont nagyon ideális a madárinfluenzának is. Balasi Béla szerint, csak akkor lehetne megfékezni a betegséget, ha a házak udvaráról is minden baromfit elpusztítanának, de sajnos nem lehet teljesen kivédeni a madárinfluenzát. A tíz éve kitalált védőháló semmitől sem védte meg a jószágot, ám a mostani javaslat, a teljes zárt tartás sem megoldás. Nyáron a melegben nem fogják bírni az állatok a bezártságot, ugyanakkor sokkal költségesebbé teszi a nevelést és a minőség rovására megy.

– A zárt tartás sokkal többe került, mert naponta legalább kétszer kell szalmázni az állatok alá, ami több munkát, több munkást igényel és a szalma is nagyon drága – részletezte Balasi Béla. 

– Az állattartók kapnak ugyan kártalanítást, de ha ki is fizetnek bennünket, akkor sem térül meg a teljes kár. Tapasztalatból tudom, hiszen tíz éve már végigcsináltam ezt a procedúrát. Először a tulajdonos cég kapja meg a támogatást, de hogy a cég, hogyan fizeti ki az állattartó gazdákat, azt még nem tudjuk. Az lenne az ideális, ha arra az időre is kaphatnánk kártalanítás, amíg nem tudunk dolgozni. Ha ez nem így lesz, akkor nagyon sokan kényszerülnek arra, hogy abbahagyják ezt a munkát – tette hozzá a fiatal gazda.

agrotrend.hu / baon.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook