Állattenyésztés

Gazdálkodás

Egy betegség mérlege: 7 milliárdos kár és 3,2 millió leölt állat

A vadmadarak által terjesztett vírus emberre nem veszélyes, ugyanakkor a becslések szerint eddig mintegy 7 milliárd forint közvetlen kárt okozott a baromfiágazatnak, amelyből a kormány eddig több mint 3 milliárd forintot kifizetett.

A madárinfluenza Magyarországon eddig 233 állattartó telepet fertőzött meg, ami miatt 3,2 millió baromfit kellett kényszerből leölni és megsemmisíteni – mondta Bognár Lajos országos főállatorvos A madárinfluenza első tanulságairól tartott szakmai fórumon a Földművelésügyi Minisztérium (FM) közleménye szerint.

Zsigó Róbert, az FM élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a fórumon kiemelte: a madárinfluenza-járvány sújtotta magyar baromfitartók számára a kormányzat megadja a szükséges támogatást az ágazat mielőbbi talpra állításához. Ehhez kártalanítási pénzügyi keret, jövedelempótló és munkahelymegőrző támogatás áll rendelkezésre.

A legfőbb cél a járvány teljes megállítása, az újabb kitörések megakadályozása – fotó: pixabay.com

Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar baromfiágazat a krízishelyzetből csak fokozott állami szerepvállalással tud kilábalni. A hazai baromfiipar az elmúlt évtizedekben töretlen fejlődést produkált, a vállalkozások döntően magyar kézben vannak, az ágazat éves szinten 500 milliárd forint termelési értéket állít elő. A fórumot a Baromfi Termék Tanács, a Baromfi-egészségügyi Társaság, valamint a Baromfiágazat szakfolyóirat tartotta.

A madárinfluenza vírus okozta megbetegedés miatt mintegy tízezer fácánt, a teljes állományt meg kell semmisíteni az abádszalóki Hubertus Vadásztársaságnál, a telep felszámolása múlt kedden megkezdődött. Több tucatnyi hattyú pusztult el az elmúlt hetekben a Zala megyei Muraszemenye egyik bányatavánál, a hatóság által megvizsgált tetemnél kimutatták a madárinfluenzát. Az emberre nem veszélyes betegség a fácánok között is tartolt. A kötelező minimum járványvédelmi előírásokról bővebben ITT írtunk.

agrotrend.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook