Állattenyésztés

Gazdálkodás

Évi egymillió sertést is feldolgozhat majd a mohácsi vágóhíd

Gőzerővel zajlik a mintegy húszmilliárd forintból megvalósuló, évi egymillió sertés feldolgozására alkalmas mohácsi vágóhíd kivitelezése, a tervek szerint év végén már a próbaüzem is elindulhat az új egységben. Az innen származó tőkehúst a hazai mellett a távol-keleti piacra szánja a vágóhíddal együttműködő Bonafarm-csoport.


fotó: 123rf

Az év végén megkezdődhet a próbaüzem a mohácsi vágóhídon. Éder Tamás, a Bonafarm vállalati kapcsolatok és PR-igazgatója lapunknak elmondta: a beruházás a tervek szerint halad, az építkezés folyamatban van. A mintegy 20 milliárd forintból – 1,3 milliárd forintos állami támogatás mellett – megépülő vágóhídon egy műszakban 4000 sertést tudnak majd levágni, ami éves szinten kicsivel több, mint egymilliós kapacitást jelent. Ez azt is jelenti, hogy a hazánkban felnevelt 4,2-4,5 millió vágósertés közel negyedét ezen a vágóhídon dolgozhatják majd fel.

Éder Tamás szerint a termelés fokozatosan éri majd el ezt a szintet. A Pick Szeged Zrt. és az MCS Vágóhíd Zrt. által kötött stratégiai megállapodás alapján amint elkezdi az új üzem a működését, a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó cég leállítja a munkát a saját vágóhídján, a sertéseket pedig onnantól kezdve már Mohácson vágják le. A piacépítést már meg is kezdte a Pick, a hazai mellett pedig az exportot, így például a távol-keleti tőkehús­szállítmányokat is jelentősen növelnék a következő időszakban. Ennek részeként a Bonafarm-csoport állattenyésztéssel foglalkozó cégei – a Pick, a Dalmad és a Bóly Zrt., valamint a Fiorács Kft. – tavaly decemberben csatlakoztak a hazai Kiváló minőségű sertés (KMS) rendszerhez. – A védjegy használatának feltételeit már teljesítettük, most pedig az állattartó partnereink telepein is megkezdődhet a magasabb minőségű hústermékhez szükséges hízók tenyésztése – jelezte a szakember.

A megnövelt termeléshez ugyanakkor egyre több disznóra lesz szükség, amit a társaság a saját hízói mellett az együttműködő magángazdaságokba, úgynevezett integrációban kihelyezett állatlétszám bővítésével biztosítana. A vállalatcsoport összesen közel százötven kis és közepes méretű, sertéstenyésztéssel foglalkozó gazdasággal dolgozik már ma is együtt, ezek számát szeretnék tovább növelni. – Emellett a meglévő partnereinket is szeretnénk segíteni abban, hogy növelni tudják a kapacitásukat – emelte ki Éder Tamás. Ennek érdekében azokat a gazdálkodókat, akik részt vesznek a következő hónapokban megjelenő európai uniós pályázatokon, finanszírozási, pályázat­írói és kivitelezői oldalról is támogatja a cégcsoport. Emellett a vállalat saját és integrált partnereinek kocatelepeit is fejleszteni szeretné, amihez reményeik szerint a várhatóan februárban megjelenő, ezzel összefüggő uniós támogatási felhívás is lehetőséget biztosít.

Az igazgató szerint a hízólétszám növelését és a megkezdett fejlesztéseket a világpiacon kialakult, sokak által válságosnak nevezett helyzet sem veszélyezteti. Az orosz embargó miatti túlkínálat és más világpiaci folyamatok – az árfolyamok alakulása, a lassuló kínai növekedés – nyomán mélypontra csökkent árak csak időszakos jelleggel okoznak gondot. Várakozásaik szerint az év végére visszaállhat a rend, az árak pedig újra az elmúlt öt év átlagához közelíthetnek.

A hazai húsipar egészével kapcsolatban jelezte: ma már nem egyes termelők vagy tenyésztők versenyeznek egymással, hanem koordinált termékpályák, vagyis a különböző integrációk által előállított termékek. A nemzetközi tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy ezek a készítmények akkor tudják felvenni a versenyt a konkurenciá­val, ha mögöttük egy jól szervezett, hatékony szervezet működik. Megjegyezte: minél több olyan piaci alapon működő szervezetre vagy társaságra van szükség hazánkban, amely a tenyésztőket és a feldolgozókat összefogva koordinálja a teljes termékpályát, ugyanis ez viheti előre a hazai állattenyésztést.

agrotrend.hu / magyaridok.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook