Állattenyésztés

Gazdálkodás

Fel kell készülni arra, hogy a kórokozó ismét megjelenhet

Higiéniai képzésekkel, az állattenyésztési ágazatokra kidolgozott kárenyhítési, illetve díjtámogatott biztosítási rendszer létrehozásával számottevően csökkenthető lenne a madárinfluenza okozta kár a kórokozó esetleges ismételt megjelenése esetén.

Legalább 10 milliárd forint kárt okozott a baromfiágazatnak a tavaly novemberben megjelent madárinfluenza – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke szeptember 8-án, Kiskunfélegyházi Libafesztivál keretében megtartott libatenyésztési szakmai konferenciáján.

Magyarország 2017. augusztus 24-én visszanyerte ugyan madárinfluenza-mentes státuszát, azonban fel kell készülni arra, hogy a kórokozó ismét megjelenhet. – Ezért

létfontosságú, hogy a hatóságok fokozzák az állategészségügyi ellenőrzéseket, az állattartók pedig maradéktalanul tartsák be a higiéniai előírásokat

– hangsúlyozta a NAK elnöke.

Ezzel kapcsolatban elmondta: a kamara a telepi higiénia javítása érdekében a Baromfi Termék Tanács (BTT) szakmai közreműködése mellett azt tervezi, hogy a szakirányú végzettséggel nem rendelkező baromfitartók számára éves rendszerességgel kötelező, de ingyenes képzést szervez. Emellett a NAK a BTT-vel közösen szorgalmazza és segíti egy új, az állattenyésztési ágazatokra kidolgozott kárenyhítési, illetve díjtámogatott biztosítási rendszer létrehozását. Mindezekkel pedig csökkenthető lenne a kár a betegség esetleges újbóli kitörése esetén.

fotó: Gyulai-Tóth Zoltán

Győrffy Balázs szerint fontos kérdéseket vet fel a hazai víziszárnyas-tenyészés helyzete. A Baromfi Termék Tanács hosszú ideje kezdeményezi a tenyésztés új alapokra helyezését. Ezt az indokolja, hogy például a lúd esetében a hazai fajták aránya a végtermék napos-keltetésen belül megközelíti a kétharmad-háromnegyedes arányt. Ezért a NAK támogatja a BTT azon elképzeléseit, amelyek a hazai nemesítő-, tenyésztőszervezetek megerősítésére, esetleges anyagi támogatására, illetve a fajta-, hibrid-összehasonlító tesztek rendszeressé tételére irányulnak.

A NAK elnöke az élelmiszerek áfacsökkentésével kapcsolatban elmondta: a köztestület üdvözli, hogy a kormányzat az utóbbi években több élelmiszer esetében csökkentette az áfakulcsot, köztük a tojásét és baromfihúsét. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy azokon a termékpályákon, ahol ez még nem történt meg, a magas áfa miatti áfacsalás a legálisan működő szereplők számára mind nagyobb problémát jelent. Ezért a további áfacsökkentés lépéseinek kijelölése érdekében a NAK egyeztetést kezdeményezett a Nemzetgazdasági Minisztériummal.

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook