Állattenyésztés

Gazdálkodás

Jelentős állatállománnyal foglalkoznak a tiszaszentimreiek

Folyamatosan növekszik az állatállomány, igazi „mintafarmot” hoztak lére a település közmunkaprogramja keretében az utóbbi években. Mostanra már egymásra épülő tevékenységeket folytatnak, hatékonyabbá, gazdaságosabbá téve ezzel a működést.

– Korábban felépítettünk egy 250 négyzetméteres alapterületű baromfi ólat az önkormányzat „farmján” – mondta Koczúrné Tóth Ibolya, Tiszaszentimre polgármestere. – Legutóbb az ehhez tartozó szociális blokkot alakítottuk ki. A tojástermelést még két évvel ezelőtt, 2014-ben kezdtük el, 1500 tojótyúkkal. Idén májusban sor került az állatállomány cseréjére, akkor 1500 tojóhibrid érkezett. A tojást elsősorban a Tiszaörsi Barázda Szociális Szövetkezet, a környező települések önkormányzati konyhái és a saját önkormányzati konyhánk használja fel, valamint a tésztakészítő egységünk ellátása a cél.

Amint a polgármester hozzátette, szintén a farmon található egy 100 férőhelyes sertéstelep, az ehhez tartozó tároló és szociális blokkal együtt.

– Még 2011-ben érkezett nyolc anyakoca és ötven kismalac a BM. Pálhalmai büntetésvégrehajtási intézetétől, ezt a létszámot azóta folyamatosan növeltük. A sertéshúst az önkormányzati konyhánk használja fel a közétkeztetésben. Az állatállomány takarmányszükségletét pedig saját magunk termeljük meg, 75 hektáron gazdálkodunk. Elsősorban búzát, kukoricát, árpát, napraforgót és tritikálét termesztünk, magunk állítjuk elő az állatok számára szükséges takarmányt is. A sertés farm három fiaztatójában megfelelő körülményeket tudunk biztosítani a szaporulat számára.

agrotrend.hu / szoljon.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés