Állattenyésztés

Gazdálkodás

Jövőre csak halat eszünk? Az uniós támogatás és az áfacsökkentés is felpörgetheti a szektort

A legtöbben már most készpénznek veszik, hogy a haláfa csökkentése a pozitív trendfordulat előfutára. Rengeteg uniós és kormányzati támogatást kapnak a halgazdaságok.

A magyarországi halgazdálkodás jövedelmezőségére a 16 milliárd forintos uniós támogatás éppúgy jótékony hatással lehet, mint a jövő évi 22 százalékpontos áfacsökkentés. A terület 284 társaságának múlt évi együttes forgalma 14,45 milliárd forint volt. Kitörés előtt a halgazdaságok – írja a Világgazdaság.

Tavaly 284 magyarországi vállalkozás foglalkozott halászattal és halgazdálkodással – tizenhárommal több, mint az előző évben –, együttes nettó árbevételük pedig 209 millió forinttal 14,45 milliárd forintra emelkedett a BCE Nemzeti Cégtár Nonprofit Zrt. adatai szerint. Mérlegeredményük alakulása hullámzó: a 2013-as 390 millió forint veszteség 2014-re 310 milliós nyereségbe fordult, amit 2015-ben 365 millió forintos plusz, tavaly viszont 15 milliós mínusz követett.

Ám a kiszámíthatatlanság ellenére többen látnak fantáziát az ágazatban, amelyben tavaly huszonöt új céget alapítottak, és már az idén is tizenkettőt, miközben az alkalmazottak száma 1564-re nőtt a múlt év végi 1495 főről.

A legtöbben alighanem a Magyar halgazdálkodási operatív program (Mahop) keretében pályázható 16 milliárd forintnyi európai uniós forrásra építenek, vagy a halhús áfacsökkentésének kedvező hatásaira, elvégre a sertéstőkehús tavalyi és a baromfihús idei példája után jövőre a halak forgalmi adója is 27-ről 5 százalékra mérséklődik.

fotó:MTI

A Mahop egyik kis- és középvállalkozásoknak szóló felhívására novemberig pályázhatnak az akvakultúrával foglalkozó cégek, az 1,35 milliárd forintos forrás pedig a környezetvédelmi és erőforrás-felhasználási hatékonyságukat hivatott segíteni. Egy másik, 1,05 milliárdos támogatási keret a kiírás értelmében jövő év áprilisáig áll nyitva, itt a biológiai sokféleség és a vízi ökoszisztémák védelme, illetve helyreállítása a cél. Utóbbinál az érintett vízterületek halgazdálkodási jogának vagyonkezelői vagy haszonbérlői legalább 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek.

A két felhívásban összesen százharminc cég juthat uniós forráshoz. Ennek alapján az ágazat vállalkozásainak akár 45 százaléka is nyerhet, ha minden érintett cég csak az egyik lehetőségre pályázik.

Legtöbben már most készpénznek veszik, hogy a haláfa csökkentése a pozitív trendfordulat előfutára. A szakmai szervezetek szerint ugyanis a kedvezményes adózás lendületet adhat az akvakultúrának, a halászati termékek előállításának, egyúttal a fogyasztás növekedését is segítheti.

Mivel a halgazdálkodó cégek árbevételének több mint 60 százalékát az export teszi ki, a többség azt várja, hogy amennyiben az árak 15-20 százalékkal csökkennek, meglódul a belföldi halfogyasztás is. Az egy főre jutó 4,6 kilogrammos fogyasztást pár éven belül megduplázni persze ambiciózus terv, de az uniós átlag 22,7 kiló.

agrotrend.hu / vg.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés