Állattenyésztés

Gazdálkodás

Kéknyelv betegség: Magyarország teljes területe védőkörzetté vált az újabb kitörések miatt

Egy Győr-Moson-Sopron megyei, egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és egy Bács-Kiskun megyei kérődző állományban is kimutatta a Nemzet Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) laboratóriuma a kéknyelv betegséget.

fotó: 123 RF

Emellett új kitöréseket jelentettek Ausztriában és Szlovéniában, a magyar határhoz közel eső településekről is, ezért az állategészségügyi hatóság megszüntette a megfigyelési területeket és az ország teljes területét egységesen védőkörzetté nyilvánította.

A laborvizsgálatokon 2015 novemberében vett vérminták bizonyultak pozitívnak, melyet ezúttal is a vírus 4-es szerotípusa okozott. Ezzel egy időben bejelentés érkezett az Európai Unió Bizottságához az osztrák állategészségügyi hatóságtól három ausztriai, a szlovén állategészségügyi hatóságtól pedig egy szlovéniai, a magyar határ mellett lévő területen talált, 4-es szerotípus által okozott kéknyelv kitörésekről.

Az újonnan bejelentett hazai megállapítások miatt a korábban elrendelt védőkörzetet jelentősen módosítani kellett, így a kéknyelv betegség szempontjából Magyarország teljes területe védőkörzetnek minősül. Ez a változás a belföldi kereskedelem egyszerűsödését hozza magával, mivel az egységes védőkörzeten belül a fogékony állatok szállítása enyhébb feltételek mellett lehetséges, mint a különböző állategészségügyi státuszú védőkörzet és megfigyelési körzet esetén. Ezt az intézkedést azonban mindaddig nem lehetett megtenni, amíg hazánk egyes megyéinek teljes területe vagy azok jelentős része a betegségtől mentes volt.

A mindenkor aktuális elrendelő határozatok, a településlista, valamint térképek a NÉBIH honlapján érhetők el.

agrotrend.hu / FM

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook