Állattenyésztés

Gazdálkodás

Kiemelt figyelmet fordít a kormány a sertéságazat támogatására

A hagyományos, rég honosult állatfajtáink – mint a mangalica is – kiemelt tájvédelmi jelentőséggel bírnak, részét képezik a magyar tájnak, néprajzi hagyományok kötődnek hozzájuk, nemzeti identitásunk részei és Magyarország szimbólumai – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára a X. Budapesti Mangalica Fesztivál megnyitóján.

Nagy István kiemelte: a minisztérium nemcsak a mostani esemény megrendezését támogatta, hanem évek óta együttműködik a fajta megőrzése, és a mangalicatermékek népszerűsítése, piaci pozícióinak erősítése érdekében a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületével.

Az együttműködés kézzel fogható eredménye, hogy míg a közös munka kezdetén a tenyészetek száma 180, a mangalicakocáké 7500 volt, ma már mintegy 250 tenyészet működik az országban, és a kocaállomány megközelíti a 10 ezret – mondta, hozzátéve: évente mintegy 60 ezer hízót állítanak elő az országban, a termelők számára biztos megélhetést jelent a mangalicatartás.

Jelezte: a kormány kiemelt figyelmet fordít a sertéságazat támogatására. Példaként hozta, hogy a 2015-ben indult Több munkahelyet a mezőgazdaságban program keretében a sertéshízó állatjóléti támogatás keretösszegét folyamatosan emelték, és bevezették a koca állatjóléti támogatást. A szaktárca más programokkal is hozzájárul a magyar termékek népszerűsítéséhez, ilyen a kiváló magyar élelmiszer védjegy és a kiváló minőségű sertéshús (KMS) program.

Tóth Péter, Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete elnöke az MTI-nek elmondta: az FM évente mintegy 100 millió forinttal támogatja az egyesület termékfejlesztő és termékbevezető tevékenységét, a minőségbiztosítási rendszer működtetését, valamint a mangalicatermékek bel- és külföldi piaci megjelenését

Tájékoztatása szerint a mintegy 60 ezer mangalicahízóból 40 ezret háznál vágnak le, 20 ezret pedig a vágóhidakon. Ez utóbbi mennyiséget legalább 30 ezerre emelnék a tervek szerint. A vágóhidakon levágott hízók 75-80 százalékát exportálják, főként Spanyolországba, jelentős vásárlók még az ázsiai államok – Japán, Szingapúr, Hongkong és Tajvan -, valamint a nyugat-európai országok. Tavaly megkezdődött a mangalicatermékek bevezetése az Amerikai Egyesült Államokba is.

Jelenleg a tenyésztők árbevétele éves szinten 3,6-4,0 milliárd forint, a termékek eladását is hozzászámítva az éves árbevétel 9-10 milliárd forintra tehető. Ebből az exportbevétel 25-30 százalékot tesz ki – mondta Tóth Péter.

A fesztivál résztvevőit üdvözölte Vadzsima Takehiko, a budapesti japán nagykövetség tanácsosa, aki elmondta, hogy a mangalicatermékek annyira népszerűek a távol-keleti szigetországban, hogy már manga is készült a mangalicáról.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook