Állattenyésztés

Gazdálkodás

Minimum kettő, maximum tíz ingyen malac annak, aki vállalja a feltételeket

Jóváhagyták a minisztériumok, így ingyen malacokat ad a román kormány a mangalica és a báznai sertésfajták tenyésztőinek.

Minimum kettő, maximum tíz ingyen malacot ad a román kormány azoknak az állattenyésztőknek, akik bizonyos feltételek mellett vállalják a mangalica és a báznai sertésfajták hizlalását – döntötte el szerdán a román kormány.

A csekély összegű támogatási programba sertéstenyésztők és húsfeldolgozók egyaránt beiratkozhatnak a kormányhatározat hatályba lépésétől számított 90 napon belül. Az erre vonatkozó kérvényeket a megyei mezőgazdasági igazgatóságokon adhatják le.

Az állami támogatást három évig tervezi működtetni a kormány, idénre 4,6 millió lejt (306,7 millió forint) különítettek el erre a célra.

A tenyésztőknek szerződést kell kötniük valamely húsfeldolgozóval, s ennek értelmében a legkevesebb 130 kilósra hizlalt mangalica és báznai sertésállomány felét előre meghatározott áron át kell adniuk nekik.

A báznai sertés mangalicából és angol sertésből alakult önálló keresztezés. A szőke és fekete szín eloszlása a testén egyedi, és mert a test közepe fehér, „öves disznónak” is becézték.

A kormány azért döntött az állami támogatás biztosításáról, mert jelenleg kicsi a romániai mangalica és a báznai állomány, a tenyésztők többsége lemondott erről a két fajtáról, és szeretnék gyarapítani a számukat.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook