Állattenyésztés

Gazdálkodás

Nem állt meg a vírus! Újra hullanak a libák és a kacsák

Újabb két Bács-Kiskun megyei állományban jelent meg a madárinfluenza. A vírus terjedésének megakadályozása érdekében az állatok leölését mindkét érintett telepen – állami kártalanítás mellett – megkezdte az állategészségügyi szolgálat.

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) laboratóriuma két kiskunfélegyházi állományban: egy liba és egy kacsatartó telepen. A fertőzött állományokban megemelkedett elhullást tapasztaltak, továbbá megjelentek a betegségre jellemző klinikai tünetek is. A hatóság a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette. A fertőzött gazdaságok körül 3 km sugarú védőkörzetet és 10 km sugarú megfigyelési körzetet rendelt el az állategészségügyi szolgálat.

A vírus terjedésének megakadályozása érdekében a fertőzött állományok (mintegy 10500 liba és 10370 kacsa) leölését a szakemberek megkezdték.

A kimutatott szerotípus (H5N8) megegyezik a járvány során korábban a többi állományban azonosított vírustörzzsel. A H5N8 vírustörzs házi és vadon élő madarakra veszélyes, emberi megbetegedést eddig még sosem okozott.

A vadmadarak valószínűsíthető fertőzésközvetítő szerepe miatt dr. Bognár Lajos országos főállatorvos már a betegség első megjelenésénél – 2016 novemberében – az egész országra kiterjedően elrendelte a baromfik fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen történő etetését és itatását, valamint a takarmány zárt, fedett helyen történő tárolását. Emellett továbbra is érvényes az országos főállatorvos 1/2017-es határozata, amely előírja a baromfik zártan történő tartását az ország teljes területén.

Az elmúlt hónapokban tovább nőtt azon európai országok száma, ahol mind baromfiból, mind vadon élő madarakból is kimutatták a madárinfluenza vírusát. A betegségről, az aktuális információkról a NÉBIH folyamatosan frissülő aloldalán tájékozódhatnak.

agrotrend.hu / NÉBIH

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook