Állattenyésztés

Gazdálkodás

Újra legelhetnek szürkemarhák a Mura mentén

Közel félmilliárd forintból rekonstruálják a Mura menti élőhelyeket. A térségben mintegy 200 hektár legelőterületet használnak majd, helyreállítva ezzel az évszázados legeltetés hagyományát.

Az élőhelyek fejlesztését és rekonstruálását, az eltűnőben lévő külterjes legeltetés feltételeinek megteremtését és az ökoturizmust is szolgálja a Mura mentén a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága (BFNPI) által 470 millió forintos támogatásból indított program. A Mura mente komplex élőhelyfejlesztése és gazdálkodási centrum kialakítása címet viselő projektről pénteken Letenyén tartott sajtótájékoztatón Rácz András, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára elmondta:

a folyópart közelében gazdálkodási központot alakítanak ki, ahová mintegy 250 szürkemarhát telepítenek. A külterjes állattartás révén 250 hektáron tervezik az egykori legelők megtisztítását, újbóli használatba vételét

– tette hozzá.

A politikus kitért arra is, hogy a 38 milliárdos KEHOP-keretnek hozzávetőlegesen 60 százalékát fordítják élőhely-rehabilitációra. Magyarország teljes területének közel harmada – európai összehasonlításban is kiemelkedő arányban – ugyanis természetközeli állapotban maradt fenn, de

a szétaprózott területek megóvása állandó, folyamatos beavatkozást igényel

– jelezte a helyettes államtitkár. A KEHOP-források mintegy 13 százalékát területkezelésre fordítják, amelynek része a mintegy 14 ezres létszámú őshonos haszonállat-állomány – szürkemarhák, vízibivalyok, juhok – tartási feltételeinek biztosítása.

fotó:MTI

Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselőjeként a Mura Nemzeti Program miniszteri biztosa azt mondta: a Mura térségének projektjei között az ez első jelentős program. A gazdaságfejlesztésre és turisztikai célok megvalósítására elfogadott Mura program az itt élők megtartását, egzisztenciájuk megteremtését vagy megőrzését, erősítését célozza. Szeretnék elérni, hogy

a térségben a növénytermesztés és az állattartás felfuttatásával megteremtsék a magas szintű élelmiszeripari feldolgozást is.

A másik elképzelés pedig az, hogy a Mura menti tájakat a hazai és a külföldi turizmus számára is kiaknázhatóvá tegyék – fogalmazott Cseresnyés Péter.

Puskás Zoltán, a BFNPI igazgatója a 470 milliós Mura menti projekt részleteiről elmondta: a több mint 1900 hektáros, hat települést érintő tájvédelmi körzetben mintegy 200 millió forintból alakítanak ki egy új gazdálkodási központot. Ide szürkemarhákat telepítenek, amelyeket az ártérben legeltetnek, de a tartásukhoz szükséges istállókat, kiegészítő létesítményeket is megépítik, továbbá a szükséges eszközöket is beszerzik.

A térségben mintegy 200 hektár legelőterületet használnak majd, helyreállítva ezzel az évszázados legeltetés hagyományát, de további 50 hektáron gondoskodnak az elgyomosodott cserjés területek megtisztításáról. A szükséges gépek megvásárlására további 200 millió forintot fordítanak. A projekt részeként másfél kilométeres, ártéri erdőket és a folyópartot érintő tanösvényt is létrehoznak, illetve tervezik a holtágak rehabilitációját is – részletezte a nemzeti park igazgatója.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés