FÓKUSZBAN

Ezek a traktorok kapták a legtöbb pontot - kiosztották az „Év traktora 2018” díjakat

Ezek a traktorok kapták a legtöbb pontot - kiosztották az „Év traktora 2018” díjakat

Ebben az évben immár 21. alkalommal került sor az „Év ...

Megváltozik az egyszerűsített foglalkoztatásról és az illetékekről szóló törvény is

Megváltozik az egyszerűsített foglalkoztatásról és az illetékekről szóló törvény is

Az Országgyűlés 2017. november 14-i ülésén szavaztak a képviselők ...

Kertészet

2017. november 08., szerda • 10:13

A hozzáértő borászok szinte minden kategóriában csúcsborokat készíthetnek

„Kiemelkedő évjárat”, „kegyelmi állapot”, „ezt csak elrontani lehet”. Ilyen és ehhez hasonló mondatok hangzanak el a szőlészek, borászok szájából a közelmúltban zárult 2017-es szürettel kapcsolatban.

Akinek a területét nem kapta telibe egy nyári jégverés, országszerte szép mennyiségben szüretelt, és kiemelkedő minőségre számít. A Borháló partnerborászai szerint mindez a máris kóstolható fehérekre és rozékra éppúgy igaz, mint a hosszabb érlelésű vörösökre, amik csak évek múltán kerülnek palackba. Csodás borok jöhetnek – írja közleményében a Borháló Borkereskedés.

- Kiegyensúlyozott év volt az idei, és ez ezúttal nem a közepes termés szépítő megfogalmazása, hanem azt jelenti: kiváló évjáratot szüreteltünk, amiből a hozzáértő borászok szinte minden kategóriában csúcsborokat készíthetnek – foglalja össze a nemrég befejezett szüret tapasztalatait Kathona Krisztián, beszerzési igazgató.

A Borhálónak szinte minden borvidéken vannak partnerpincészetei – mondja Kathona –, velük folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, tolmácsoljuk nekik vásárlóink igényeit. Ezúttal mi kértük meg pár borászunkat arra, értékeljék a most záruló szezont, osszák meg várakozásaikat velünk.

Ennek alapján elmondható: ha a lokális balesetektől, jellemzően a jégverésektől eltekintünk, egyedülállóan szerencsés évük volt a hazai termelőknek.

A növénybetegségek alig támadtak, a sok napsütés természetesen magas cukorfokot eredményezett, és végül a pár napos szeptemberi esőzés is több hasznot hozott, mint amennyi kárt tett: a korábbi aszályt követően számos fajtánál szépen állította be sav-cukor egyensúlyt, ami nélkül a végeredmény a mediterrán jellegű borok irányába tolódhatott volna el.

A korai fajták a szokásosnál is hamarabb kerülhettek palackba. - A testes vörösekre persze még akár éveket is várhatunk, utána azonban minden remény megvan rá, hogy a vevők még sokáig élvezhessék a 2017-es évjárat prémiumborait – tette hozzá a Borháló beszerzési igazgatója.

fotó:Pixabay

Borászok értékelései

A februári kemény fagyok után nehezen tért magához a szőlő – emlékeztet a szezon kezdetére ifj. Font Sándor, a Font Pincészet cégvezetője. A szokatlanul hideg tél és az áprilisi fagyos periódus összességében 30 százalékos terméskiesést okozott a soltvadkerti termelőnek, amit felvásárlással kellett pótolnia.

A nehéz indulást jó év követte, mindössze némi aszállyal kellett megbirkózniuk az ültetvényeknek.

A szüret az Irsai Olivérrel és a cserszegi fűszeressel kezdődött augusztus közepén.

Az Irsai már forgalomban van, a kékfrankos rozét most palackozzák, és Márton-napra a cserszegi fűszerest is letöltik, így egyedülálló módon az új bor ünnepére már három tételük is piacon lesz. A szüretet október 15-én fejezték be a kövidinka, az ezerjó és a kékfrankos válogatással. A szezont jól jellemzi, hogy még a gyenge cukorgyűjtő kövidinka is 18,5 mustfokig jutott. A fehérborokról szólva ifj. Font Sándor megemlítette, hogy nagy reményeket fűz a magyar nemesítésű generosához, ami először kerül palackba a pincészetnél – erre azonban a nagyközönségnek januárig várnia kell.

Máris kimagasló évjáratnak nevezi a 2017-est Juhász Tibor, a szekszárdi Pastor Pince borásza. A kedvező időjárásnak hála a betegségek idén csak mérsékelten jelentkeztek, így kevesebb permetezéssel is egészségesen lehetett tartani a szőlőt.

Azok az ültetvények, amelyeket fizikai kár nem sújtott, így kivételesen szép termést hoztak, ráadásul szinte minden műfajban:

szép savai lesznek a cserszeginek, a rizlingeknek, de az őszi csapadékra érzékeny kadarka is jól sikerült, és a terméskorlátozással termesztett bordói fajtákat is magas cukorfokkal szüretelték; kellően testesek lettek, több éves érési potenciállal rendelkeznek. „Öt-tíz évente adódik ilyen jó év, elegáns, karakteres borokat produkált a természet, a fogyasztók még évekig fogják keresni a 2017-es feliratot a szekszárdi borok címkéin” – summázza véleményét a borász.

Hasonlóan derűlátó a borvidék egy másik termelője, Krajcsovszki László szőlész, a Szeleshát Szőlőbirtok tulajdonosa. A szüretet augusztus 29-én kezdték a pinot noirral – rozéja már palackban is van –, és október 19-én zárták a cabernet sauvignonnal. A szeptemberi zivataros időszak kis izgalmat okozott, de végeredményben nem befolyásolta negatívan a termést, inkább kiegyensúlyozottabbá tette.

A szőlő megkapta a szükséges hőmennyiséget, a cukorfok magas, de nem extrém, jó az egyensúly, sok az érett színanyag.

A Szeleshát borászai szerint minden remény megvan rá, hogy a pincészetnél 2017-ben nagy vörösborok készüljenek, legyen szó kékfrankosról, merlot-ról vagy cabernet franc-ról.

„Nagyon jó évjáratnak örvendhetünk, sok csúcsbor készül az idén – mondja a villányi Günzer Tamás Pincészetének névadó vezetője. A borász szerint minden fajtára jellemző volt, hogy egy-két héttel korábban kellett nekilátni a szüretnek, de aki ezt megtette, csodálatosan egészséges, szép szőlőt szedhetett. A borász példaként említi, hogy

az Irsait már augusztus 11-én leszüretelték, mert a friss fehérek és rozék savai megsínylették volna, ha tovább maradnak a tőkén. A szokásosnál előbb szüretelték a vöröseket is.

„Az összes fajtának csodálatos éve volt, minden adott ahhoz, hogy 2017 kimagasló évjárat legyen. Ha valamit mégis ki kell emelni, azt mondanám, hogy a merlot-nak és a syrah-nak kedvezett leginkább az időjárás” – mondja Günzer Tamás.

„Rendkívüli év volt, én még ilyen egészséges, gyönyörű szőlőfürtöket nem láttam” – fogalmaz Tóth Katalin, az egri Tóth Ferenc Pincészet ügyvezető tulajdonosa. A szedés szeptember közepén kezdődött a leánykával, de már a vörösek is erjednek vagy akár hordóban is vannak.

A szüret még sincs lezárva: a kékfrankosból és a cabernet franc-ból fent hagytak valamennyit jégbornak, hátha ezzel is szerencséjük lesz.

„Az időjárás nemcsak a teljes termesztési szezonban, hanem szeptember-októberben is kegyes volt: a gazdaság mind a nyolc dűlőjében tervezett módon, ideális időpontban tudtunk szüretelni, figyelve a cukorra, a savra” – mondja a fiatal cégvezető, aki a pincészet klasszikus, supérieur és grand supérieur kategóriáitól is remek borokat remél. Ezekre persze még várni kell, de Tóth Ferenc szeptember 19-én szedett kékfrankos rozéja már Márton-napon megvásárolható lesz a szaküzletekben.

agrotrend.hu / Borháló Borkereskedés

Árutőzsde

Árfolyam-figyelő

    

Nyersanyag-figyelő

Kőolaj-figyelő

Géppiac

Agrárállások

Közösség

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
A feliratkozás gombra kattintva elfogadja az Adatvédelmi nyilatkozatot.