Kertészet

A termelőknek a borvidék és saját adottságaikhoz kell illeszteni a stratégiájukat

Minden borvidék termelőinek a saját adottságaiknak, borválasztékjuknak megfelelően kellene kialakítaniuk a stratégiájukat, marketingkoncepciójukat, emellett erősíteni kell a helyi összefogásokat.

A borágazatban a helyi szakmai összefogások erősítésére hívta fel a figyelmet a Földművelésügyi Minisztérium kiemelt borászati feladatokért felelős miniszteri biztosa szombaton Somlójenőn, a másodszor megrendezett Somlói Juhfark Ünnepen – írja az MTI.

Kiss Eliza szerint minden borvidék termelőinek a saját adottságaiknak, borválasztékjuknak megfelelően kellene kialakítaniuk a stratégiájukat, marketingkoncepciójukat. 

A miniszteri biztos az idei szüreti várakozásokról elmondta: a tavaszi jégkár és a nyári aszályos időszak nem kedvezett a mennyiségnek, azonban minőségben jó évjárat várható. Az idén mintegy 2,5 millió hektoliter seprős újborra számítanak a gazdák.

Tornai Tamás, a Tornai Pincészet tulajdonosa az MTI-nek elmondta, hogy a somlói borok nemzetközi ismertsége az elmúlt években erősen növekedett. Az elmúlt három évben a londoni International Wine Challenge versenyen nemcsak aranyérmet nyertek, hanem a legjobb boroknak járó trófeadíjat is szereztek a somlói juhfark borok, erre pedig erőteljesen felfigyelt a nemzetközi közvélemény.

A Somlói borvidéken közel száz hektáron termesztenek juhfarkat, amelyről az idén mintegy ötezer hektoliternyi bor várható. Ez az átlagosnál kicsivel nagyobb mennyiséget és várhatóan jobb minőséget is jelent – mondta a borász hozzátéve, hogy a fajta jól bírja a szélsőséges időjárási körülményeket. A juhfark szürete ebben az évben is a szokásos időben, szeptember végén zajlik – közölte.

A Somlói Juhfark Ünnepen 15 borászat 28 bora volt kóstolható, emellett számos vezetett túra és workshop várta a vendégeket.

A Somló-hegy – Fotó: Pixabay

A Somló Magyarország legkisebb történelmi borvidéke, a teljes szőlőkataszter mintegy 840 hektár, melyből a hegyközségi nyilvántartás szerint 540 hektárról értékesítenek szőlőt. A borvidéken sok kistermelő gazdálkodik, átlagosan egy hektáron 50 hektoliter bor készül.

agrotrend.hu / MTI

Nyitókép: Wikipédia

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés