Kertészet

Augusztus végéig biztosan lesz még magyar dinnye

Hamarosan befejeződik a dinnyeszezon a termelő körzetekben, de Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből még augusztus végéig bőségesen érkezik gyümölcs.

Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kertészeti osztályának elnöke a Magyar Hírlapnak elmondta: az idei szezonban körülbelül két héttel korábban érkezett a piacokra az igen jó minőségű görögdinnye.

Augusztus végéig még biztosan élvezhetjük a gyümölcs ízét – fotó: pixabay.com

Magyarországon öt nagyobb tájkörzetben termelnek dinnyét, ezekben különböző időszakokban érik meg a gyümölcs. Legkorábban Békés és Baranya megyében indul a dinnyeszüret, utána következik Tolna és Fejér, majd Heves megye és a Jászság, utolsóként pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megye – idézi Mártonffy Bélát a lap hétfői számában megjelent cikk.

„Az időjárás kedvezett a jó termésnek, az elmúlt évektől eltérően pedig már a szezon elején megfelelő árak alakultak ki itthon. Sajnos a korai termés viszont nem találkozott igazán a német, osztrák és baltikumi exportpartnerek igényeivel, hiszen ott még késői termesztésű olasz, görög, spanyol és macedón dinnyék voltak” – tette hozzá.

Békés és Baranya megyében lassan befejeződik a szezon, Tolna- és Fejér megyében néhány napon belül, szűk két hét múlva pedig Hevesben és a Jászságban is lezárul a dinnyeszüret. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből azonban még augusztus végéig bőségesen érkezik dinnye.

Az a tendencia, amely az elmúlt években kialakult, vagyis hogy Békés megyében némileg zsugorodott a termőterület, nem okoz csökkenést az össztermés mennyiségében, hiszen emellett párhuzamosan Szabolcsban növekedett a dinnyetermesztés aránya.

Összességében Mártonffy Béla szerint a magyar dinnyetermelő társadalom rendkívül felfelé ívelő időszakot él meg, a legmodernebb előállítás Békés megyében zajlik, Szabolcsban pedig, ahol idáig gyengébb technológiákkal dolgoztak és gyengébb fajtákat állítottak elő, elindult a modernizáció, ezért a következő években a termelés növekedésével számolnak.

agrotrend.hu / hirado.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook