Kertészet

Az almafák piros kártevői

A piros gyümölcsfa-takácsatkából nyáron akár 5-6 nemzedék is kifejlődhet.

Az agrotrend.hu-n korábban már olvashattak a közönséges takácsatka életmódjáról és az kártételről. A következő cikkben egy másik fontos, elsősorban gyümölcsfákat károsító atkafajról számolunk be, érdekes kísérleti eredményeket is felidézve.


A nyár folyamán a fejlődésük és károsításuk folyamatos – fotó: enfo.agt.bme.hu

A piros gyümölcsfa-takácsatka pete alakban telel, a tavasszal kikelő egyedek a frissen kihajtott leveleket károsítják, amelyek sárgulnak és kanalasodnak.

A nyár folyamán a fejlődésük és károsításuk folyamatos, akár 5-6 nemzedék is kifejlődhet.

A tenyészidőn belül az első kritikus szakasz a gyümölcsfák, így az almafák "életében" is a virágzás időszaka. Hazai kutatások (Jenser – Zatykó – Bartha, 1972) is bebizonyították, hogy a tavasszal fejlődő első levelek a későbbi gyümölcskötődés alapja.

A kutatók megállapították, hogy az első lomblevelek nem az asszimilációs felület miatt fontosak a fa és a kötődő gyümölcs számára, hanem az ott képződő növényi növekedési hormon miatt, főként az auxin miatt.

A kísérletek során az újonnan megjelenő lomblevelek eltávolítása közben tapasztaltak is alátámasztották ezt a feltételezést, miszerint az első levelek eltávolításával csökken a virágképződés és a kötődés mértéke is.

A fenti kutatási eredményekhez kapcsolódóan okozhat az almatermelőknek igen jelentős kárt már a tavasz folyamán a piros gyümölcsfa-takácsatka. A kártevő ugyanis kora tavasszal jelenik meg,

a kikelő lárvák már korán, akár áprilisban is károsíthatják a fejlődő lombot.

A kísérletek során az is kiderült, hogy a tavasszal folytatott védekezés – piros gyümölcsfa-takácsatka fertőzés esetén – akár 30%-kal is növelte a termésmennyiségét.

A faj tavaszi károsítása azonban pontos megfigyelést igényel, jelenlétét nem könnyű észrevenni, hiszen az egyedek viszonylag nagy felületen oszlanak meg,

kártételük nem minden esetben okozzák a levelek kanalasodását, ugyanakkor éppen elég ahhoz, hogy a virágképződés és a kötődés lecsökkenjen, elmaradjon.

Összességében tehát megállapítható, hogy az almafák esetén különösen fontosak a tavasszal képződő első levelek. A virágképződés és kötődés elmaradhat, ha az első levelek auxin termelése csökken vagy elmarad. A tavaszi lomb védelme tehát elsődleges feladatunk.

agrotrend.hu / Benedek Borbála

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés