Kertészet

Kártérítés jár a zárlat miatt a gazdáknak a boglári borvidéken

A Boglári Borvidéket érintő zárlatról adott ki tájékoztatót a Somogy Megyei Kormányhivatal.

Fontos tudnivaló, hogy növényegészségügyi zárlat nem a szőlőre, mustra, borra vonatkozik, ezeket szabadon ki lehet vinni a zárolt területről.

A zárlat a tüneteket mutató növények kivágását jelenti, s azt, hogy a területről származó szőlő szaporítóanyag forgalomba hozatalát korlátozza

írja a Somogy megyei hírportál.

A szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazmát először a borvidéken tavalyelőtt mutatták ki Karád térségében. Az idén a NÉBIH megbízásából egy szakember és a Somogy Megyei Kormányhivatal növény-és talajvédelmi osztályának felügyelői vettek mintát a borvidéken. Először szeptember végén érkezett eredmény nyolc pozitív mintáról, amelyek három területről származtak

  • Balatonboglár,
  • Szőlőskislak
  • és Karád térségéből.

A jogszabályi előírások szerint a fertőzött tőkék körül egy kilométeres körzetre zárlatot kellett elrendelni.

Az érintett ültetvényeket kötelezően szemlézni kellett, ez 500 hektár bejárását jelentette. A szemlén a szakemberek spray-vel jelölték meg a fertőzött tőkéket. Ezután küldték ki a tulajdonosoknak és földhasználóknak, vagyis mintegy 420 érintettnek a növényegészségügyi zárlati határozatokat.

Közben újabb pozitív mintát találtak, ezért

  • Balatonlelle déli részén is egy kilométeres zárlatot rendeltek el.

Ezen az új 150 hektáros területen 2018 augusztusában végzik el a szemlét.

A zárlattal sújtott területen az összes gyanús, tüneteket mutató tőkét ki kell vágni. Ellenkező esetben félmilliótól 100 millió forintig terjedő bírságot kockáztatnak.

A megsemmisített tőkék után kártalanítás jár, ezt a kérelmet a kormányhivatal növény-és talajvédelmi osztályán kell benyújtani.

Az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés támogatására a jövő évben is lehet pályázni kedvezőbb feltételek mellett.

agrotrend.hu / sonline.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook