Kertészet

Két ültetvényt kivágattak – ötmillióra büntették a gazdákat

Felszámolják a szőlő aranyszínű sárgaságát okozó FD fitoplazmával fertőzött, gondozatlan szőlőültetvényeket a Dunántúlon. Somogy megyében is találkoztak már a szakemberek a betegséggel, két ültetvényt kellett kivágatni emiatt.

A kórt az amerikai szőlőkabóca terjeszti, s a Dunántúlon már 80 hektárnyi elhanyagolt szőlőterület, zártkert gondozására vagy felszámolására kellett felszólítani a gazdákat.

A Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztálya arról tájékoztatta a sonline.hu portált, hogy Karád térségében két, egymáshoz közeli ültetvényből mutatták ki a sárgaságot okozó fitoplazmát, még 2015-ben. Akkor egy körülhatárolt területet jelölt ki a hatóság.

A korai tavaszi szemléken 14 elsősorban kis területű, zártkerti elhanyagolt ültetvényen tapasztalták a szakemberek, hogy a gazdák elhanyagolták a zöld munkákat és a tőkék metszését. A szőlőkabócák rajzásáig erre lett volna idejük, ugyanis az májusban van és a hatóság április 30-ig adott haladékot. A felszólításnak 12-en eleget tettek, két összesen 1443 négyzetméteres területet azonban kivágattak. S, ezen túl még ötmillió forintos növényvédelmi bírságot is kellett fizetniük a hanyag gazdáknak.

A Somogy Megyei Kormányhivatal felhívta a figyelmet: a felderítések a szezonban is folytatódnak. Így az érintett területek gazdái számíthatnak ellenőrzésre. Ezért a hatóság arra kéri őket, hogy művelési kötelezettségüknek tegyenek eleget, ellenkező esetben azonnali kivágást rendelnek el, s bírságot számolnak fel.

Az amerikai szőlőkabóca által terjesztett FD fitoplazma nagyon veszélyes, mert a fertőzés következtében a szőlőtőkék terméshozama 20-50 százalékkal csökkenhet. Ráadásul a beteg növények száma évente megtízszereződhet, tehát nagyon gyorsan terjed. A betegség elleni védekezéshez jelenleg nem áll rendelkezésre megfelelő növényvédő szeres eljárás, terjedése azonban megállítható.

agrotrend.hu / sonline.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés