Kertészet

Kiemelkedő lehet az idei évjárat Villányban

Kiemelkedően jó évjáratra számítanak idén a villányi borvidék termelői – közölte a 2500 hektáros szőlőtermő terület hegyközségi tanácsának titkára.

Nagy Gergely elmondta, a tartósan hideg téli időjárás és a kevés nyári csapadék miatt kevés növényvédelmi beavatkozásra volt csak szükség eddig az ültetvényeken.

Szerencsére a jég sem okozott eddig terméskiesését

– tette hozzá, megjegyezve, hogy

a jelenlegi már-már aszályos időjárásban azonban szükség lenne egy-két csendes áztató esőre.

fotó:Pixabay

A hegyközségi titkár jelezte azt is, hogy augusztus 10. környékén kezdődik a korai érésű szőlőfajták szüretelése. Ezek között az Irsai Olivér fehérszőlőt, illetve az első primőr rozék alapanyagát adó – Villányban mintegy 3 hektáron termesztett – Menoire-t említette.

Augusztus végén a jellegzetes villányi Portugieser alapanyagát adó, a borvidéken csaknem 400 hektáron termesztett kékoportó betakarítása következik.

Villány kedvelt testes, karakteres vörös borait adó bordeaux-i fajták közül szeptember közepén kezdik szüretelni a Merlot termését (293 hektár), a Cabernet Franc-t (330 hektár) és a Sauvignont (437 hektár) pedig októberben.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook