Kertészet

Kínnal értek a szomjazó fák gyümölcsei

Bács-Kiskun megyében a gyümölcsösöknek körülbelül fele nem kapott többletvizet. A hetekig tartó száraz, forró időjárásban helyenként kínnal értek a szomjazó fák gyümölcsei. Méretben kisebbek, és kevésbé ízesek annál, mint ami a nemesített fajoktól elvárható.

Elszökött a cukor, a zamatot adó anyagok jelentős része az öntözetlen fákon termő gyümölcsökből – írja a Bács-Kiskun megyei hírportál.

Ez a jelenség Bács-Kiskun megyében a gyümölcsösök nagyjából 80 százalékát érinti. A KSH adatai szerint ugyanis ilyen arányban áll rendelkezésre öntözővíz az ültetvényeken. Ez az arány azonban nem az összes gazdaságra vonatkozik. A felmérésben nem szereplő sok kicsi, néhány száz négyszögöles gyümölcsösök 60–70 százaléka öntözött a becslések szerint.

– Főleg a barackféléknél látható, mennyire gyengébb minőségűek a kizárólag a csapadékra hagyatkozó fákon termettek. De fakóbb a szilva, az alma is, ráadásul az utóbbi nagyobb részét elvitte a fagy.

Amennyiben a szárazság marad a nyár hátralévő részében, ősszel, az kihat majd az öntözetlen gyümölcsösökben a jövő évi termésre is.

Elégtelen lehet a rügydifferenciálódás, vagyis kevesebb termésre lehet majd számítani. Próbáltunk az 1800 négyszögöles ültetvény öntözésére pályázni, egyelőre nem jött össze a pénz, a költség eléri az egymillió forintot. Számításba jöhet a váltás a szárazságtűrőbb fajokra, fajtákra, de az hosszú folyamat – összegezte Szabó Antal őstermelő Kiskunfélegyházán.

A zöldségkertészetekben nemigen válik köztémává nyaranként az aszály, ott ugyanis többnyire intenzív gazdálkodásra rendezkedtek be, öntözővíz nélkül nem is létezhetnének. Amiként a szántóföldön a csemegekukorica-termesztők sem. A csemegekukorica sem hozna édes, duzzadó szemeket öntözés nélkül.

A nyári hőség egyébként nem újdonság, az utóbbi évszázadban több mint 30 hőségrekordot szenvedett el a homokhátság.

Az idei azért volt különösen veszélyes, mert légköri aszály kísérte, a levegő relatív páratartalma 60 százalék alá csökkent.

A legutóbbi csapadékfront már csak az őszi betakarítású szántóföldieken segített, kivéve a gyenge homokos területeket, ahol mire jött az eső, már felsültek a növények. A jobb vízgazdálkodású földek művelői bizakodnak: a kukorica szemei kifejlődnek, a napraforgó is hasznosítja a Duna–Tisza köze földjeire hullott 30-40 milliméter esőt.

agrotrend.hu / baon.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook