Kertészet

Korunk filoxérája

A szőlő aranyszínű sárgaság betegsége korunk filoxérája lehet – derült ki a PE Georgikon Kar Növényvédelmi fórumán. A szakemberek a kór elleni védekezés lehetőségét is áttekintették -sok más téma mellett.

Közel három évtizedes múltra tekint vissza a Pannon Egyetem Georgikon Kar Növényvédelmi Intézete által szervezett Növényvédelmi fórum. Három napon át a tudományos és gyakorlati szakemberek, a szakigazgatás képviselői vitatjtk meg az ágazat aktualitásait. A konferencia első napján, szerdán Dr. Gáborjányi Richardot köszöntötték 75. születésnapja alkalmából. Az oktató, kutató 16 éve a kar munkatársa.

– A vírusbetegségek leírásától kezdve a molekuláris vizsgálatokig sok mindennel foglalkoztam, lépést tartva a tudomány fejlődésével. Az elmúlt 16 évben pedig az is fontos volt, hogy mindazokat az ismereteket, amiket megszereztem, megoszthassam a diáksággal – összegezte a Zala megyei napilapnak a professzor.

A fórum plenáris és szekcióülései a növényvédelem minden szakterületét felölelik. dr. Takács András, a PE GK Növényvédelmi Intézet igazgatója a térségben legtöbbeket érdeklő témaként a szőlő növényvédelmét emelte ki.

– Az utóbbi két-három évben Badacsony és a Keszthelyi-hegység környékén aggodalomra ad okot a termesztők körében egy új kórokozó megjelenése: a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma, illetve terjesztői, a kabócák – mondta a szakember. E rovarok viszonylag nagy távolságra képesek közvetíteni a kórokozót, így számítani kell arra, hogy komoly gondokat fog okozni a hazai szőlőtermesztőknél.

– Vészforgatókönyvek szerint ez lehet a XXI. század  filoxérája.  Rendkívül fontosak a karanténintézkedések, amelyek ellen a közvélemény többször meglehetősen hektikusan reagált. De ezek az intézkedések minket, gazdaságunkat, a szőlőtermesztést védik. Amíg nem találjuk meg a hatékony védekezési lehetőségeket, addig nincs más lehetőség a kezünkben, csak a károsító szervezetek izolálása, bezárása és a terjedés lassítása. Úgy gondolom, hogy ezt a fitoplazma betegséget is le fogjuk tudni küzdeni, megtaláljuk a gyógymódot, mint ahogy minden más kártevővel szemben is sikerült.

agrotrend.hu/zaol

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook