Megújulásra várva – billeg a hazai diótermesztés

A magyar dió minõsége magas, egyes évjáratokban pedig kiemelkedõ, ezért az Európai Unió piacain keresett termék. A hazai fajták a versenytársaknál termesztetteknél korábban érnek, így a honi gyümölcs igazi réspiaci áru, a nagy konkurens Franciaország és az olcsó kaliforniai import elõtt piacra kerül.

Hazánkban egyre népszerûbb a termesztõk körében, a 2000-es évek eleji termõfelület mára megduplázódott. A telepítési kedv is jelzi, hogy a termelõk bíznak a dió jövedelmezõségében. Azonban többségük, jellemzõen csak a néhány hektárral rendelkezõ gazdák egy egyszerûen mûvelhetõ, különösebb ráfordításokat nem igénylõ kultúrának tartják, mely extenzív körülmények között is kielégítõ eredményeket hoz.

 A termelésben különbözõ problémákkal szembesülnek a gazdák, melyek a jövedelmezõséget veszélyeztethetik – fotó: pixabay.com

Ez azonban napjainkra erõsen vitathatóvá vált. A világ diótermelésében a ’90-es évek eleje óta óriási változások mentek végbe, a világ termése ez idõ alatt megháromszorozódott. A termelés bõvülése nem egyenletes, Európában szinte semmi nem változott, míg Kína 500 ezer tonnáról 2,5 millió tonnára bõvítette kapacitásait. A dió világpiaca a növekedés ellenére sem telített még, vannak kiaknázatlan lehetõségek, azonban a verseny egyre élesedik.

A diót növényvédelmi szempontból korábban nem tartották jelentõs beavatkozásokat igénylõ növénynek. Ez azonban változni látszik. Bizonyos évjáratokban komoly gondot okoznak a gnomóniás és a xanthomonászos betegségek kórokozói (elõbbi gomba, utóbbi baktérium). Nem teljesen tisztázott a barna csúcsi elhalás (BA N – brown apical necrosis) tünet kialakulása sem, ám szintén jelentõs veszteségeket tud okozni. A tapasztalatok szerint korábban jelentéktelennek tartott kártevõk – mint például a gubacsatkák – is képesek komolyan károsítani az ültetvényeket. Ráadásul új, korábban hazánkban nem jelen lévõ kártevõ is megjelent, a nyugati dióburok fúrólégy. A hazai ültetvények nagy része nem rendelkezik öntözéssel és a tápanyag-utánpótlásra sem fordítanak mindenhol kellõ figyelmet.

A legelterjedtebb fajták a „Milotai 10” és az „Alsószentiváni 117”, melyek hazai nemesítések eredményeként jöttek létre. Ültetvényeink zömében ezekkel a fajtákkal találkozunk, nagy (10×10 m vagy 9×10 m) térállásra telepítve. Gyümölcsük kiváló, azonban terméshozási tulajdonságuk – mivel csúcsrügyön termõ fajták – miatt az elméleti maximális hozam 2-2,5 t/ha körüli. A valóságban ez a szám hazánkban 1,5 t/ha körül van.
Külföldön már régóta termesztésben vannak olyan amerikai és francia fajták, melyek az oldalrügyeken hozzák a terméseket, így egy kisebb méretû fa is relatíve több termés leadására képes. Az elérhetõ hozam ezekkel a fajtákkal optimumhoz közelítõ körülmények között átlagosan 4-5 t/ha, de nem ritka az ennél nagyobb hektáronkénti termés.

Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy ezek az állományok sûrûbb térállásba telepítve kisebb méretû fákat nevelnek, így jól gépesíthetõvé és ezzel lényegesen könnyebbé válnak az ápolási és betakarítási munkák. Ezzel párhuzamosan természetesen jóval több szakismeret és nagyobb odafigyelés szükséges egy ilyen ültetvényhez.

Ahhoz, hogy a piacon versenyképesek maradjunk, elengedhetetlenné vált a hazai diótermesztés megújítása. Az ültetvények egy része elöregedett, üzemeltetésük a jövedelmezõség határán billeg. A diótermelõk egy része ezt a szükséget felismerve összefogást, közös stratégia kidolgozását és az információk megosztását szorgalmazza. Ennek érdekében szakmai egyeztetések keretében vizsgáljuk egyrészt, másrészt a magyar dió piaci megjelenésének megújítási lehetõségeit. A változásokat a lehetõségeinket gondosan mérlegelve kell kieszközölni, elhamarkodott döntésekkel nehezen visszafordítható károkat okozhatunk az ágazatnak. 

Az elsõ köröket szinte kísérleti szinten kell megtennünk, a lehetõ legtöbb külföldi és hazai tapasztalat felhasználásával. Az eredmények ismeretében mérlegelhetjük majd, hogy a következõ, nagyobb lépést milyen irányban tegyük meg.

agrotrend.hu / NAKlap