Kertészet

Mellékrügyek károsodása lesz majd a döntő

A károsodás az idei bor minőségét nem veszélyezteti, azonban a gazdáknak mennyiségi kárt jelent, ezért a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) mind a szőlő felvásárlási árának, mind a borok árának emelkedésére számít 2017-ben.

Jelentősen csökkenhet az idei szőlőtermés a szokatlanul kemény januári fagy miatt – derül ki a HNT által végzett, az MTI-hez hétfőn eljuttatott előzetes felmérésből.

Légli Ottó, a HNT elnöke a közleményben kifejti: a hegyközségektől érkezett visszajelzések alapján a tartós fagy, amely jelen esetben akár mínusz húsz fok alatti hőmérsékletet is jelentett, elsősorban a mély fekvésű, fagyzugos szőlőterületeken okozott kárt. A szőlészeti kutatóintézetek jelzése alapján azokban az ültetvényekben is kárt okozhatott a fagy, amelyeket tavaly jégeső sújtott.

Frittmann János, a HNT Szakmaközi Bizottságának elnöke szerint a károsodás mértékét jelentősen befolyásolja az adott szőlőfajta hideggel szembeni ellenálló képessége, a szőlőültetvény kondíciója és földrajzi kitettsége. Egyes fajták esetében néhány területen a termőrügyek 90 százaléka is áldozatául esett a fagynak. Hozzátette: a terméscsökkenés nagyságára nézve az lesz a döntő, hogy a mellékrügyek milyen mértékben károsodtak, és azok mennyi termőképletet tartalmaznak, ettől függ a szőlő regenerálódó képessége.

Fotó:Pixabay

A 2016-17-es téli fagykár hatásait vizsgálta Tokaj-Hegyalján a Tokaj Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Nonprofit Kft-je. Tokaj-Hegyalja vizsgált dűlőiben átlagosan a főrügyek 20-28%-a károsodott. A veszők többségénél azonban 1-2 mellékrügy ép maradt. Jó hír viszont, hogy a több éves fás részekben nem volt fagyáskár, így az idei fagykár a jövő évi termésre nem lesz hatással.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook