Kertészet

Pocok és poloska kevesebb lesz, de vajon gyümölcs is?

Minden bizonnyal a pocokinváziónak elejét vették a kemény fagyok. A gyümölcsfák azonban veszélyben vannak. Tavasszal derül majd ki, mennyire károsodtak a gyümölcsfák rügyei.

Míg ősszel az ország több pontján is újabb pocokinváziótól tartottak a gazdák, a napokon át tartó, mínusz 20 fok közeli hőmérséklet megakadályozta a rágcsálók elszaporodását, ahogyan a délről érkező rovarállományt is megtizedelte az extrém időjárás.

Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke a Magyar Időknek elmondta: az utóbbi években egyre nagyobb gondot okoztak a kertészetekben a különböző moly- és levéltetvek, emellett jelentősen elszaporodtak a délről érkezett vándorpoloskák is. Mivel egyelőre nem lehet megfelelően védekezni a poloskák ellen, így az elmúlt időszakban nagyon elterjedtek hazánkban is.

Fotó:Zsigó György

Míg korábban csak kellemetlenséget okoztak ezek a rovarok, tavaly már mérhető gazdasági kárt hagytak maguk után. Esetükben szinte biztos, hogy tavasszal kevesebb egyed jelenik majd meg a földeken, a megcsappant szaporulatnak köszönhetően pedig remélhetőleg év közben is kevesebb poloskával kell majd megküzdeniük a gazdáknak. Vélhetően darázsból is kevesebb lesz idén, a gyümölcsösökben kárt tevő rovarok esetében ugyanis a darázskirálynők csupán egy-két keményebb fagyos napot bírnak ki, majd elpusztulnak.

Fotó:MTI

A zord időjárásnak árnyoldalai is vannak, elsősorban a csonthéjas gyümölcsfák és a szőlőültetvények vészelik át nehezebben ezt az időszakot.

– Az ország egyes részein több alkalommal is mínusz 20 fok alá süllyedt a hőmérséklet, így annak ellenére, hogy a növények még mély nyugalmi állapotban vannak, előfordulhat, hogy károsodnak a rügyeik – emelte ki Ledó Ferenc. Azt, hogy pontosan mekkora a kár, egyelőre nem lehet megmondani, csak tavasszal, a rügyfakadást időszakában derülhet ki, melyek azok a fák, amelyeknél a fagy miatt károsodtak a rügyek, így kevesebb termést várhatnak a gazdálkodók.

A termelők most abban bíznak, hogy januárban kitombolja magát a tél, februárban pedig – amikor a gyümölcsfák már érzékenyebbek a fagyra – már csak mérsékelt hideg várható. Bár az elmúlt időszakban többször is figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat ónos eső miatt, nagyobb kárt egyelőre sehol sem okozott a fagyott csapadék.

Ledó Ferenc szerint esőre és hóra is nagy szükség van a földeken, ha ugyanis télen nem töltődik fel a talaj vízzel, és a tavasz is szárazabb lesz, akkor idén aszálytól kell tartaniuk a gazdáknak.

agrotrend.hu / magyaridok.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook