Kertészet

Támad a sövényrágó – pusztul a buxus

Idén tavasszal is megjelent az a kártevő, amely teljesen lerágja a kerti sövényt. Magyarországon először 2011-ben fedezték fel Sopronban, most már az ország bármelyik pontján megtalálható. Védekezni csak akkor lehet ellene, ha időben felismerik – mondta Ripka Géza, a Nemzeti Élelmiszerlánc-Biztonsági Hivatal osztályvezetője.

A selyemfényű puszpángmoly egy olyan kártevő lepkefaj, ami Európában nem őshonos. 2011-ben jelent meg először Magyarországon Sopron és Kőszeg környékén – közölte Ripka Géza. Egy háromnemzedékes lepkefajról van szó, viszonylag nagy termetű lepkéjének a szárnyfesztávolsága 4 centiméter is lehet. A kártevője a lárva, amely egy zöldes színű, szőrös felszínű hernyó, a feje fekete, és a testén fekete csíkok vannak. Tapasztalataik szerint a kárt megelőzni csak akkor lehet, ha időben felismerik a hernyók jelenlétét, azt, hogy kicsi lárvák vannak a bokrokon. Az elmúlt évben az ország sok pontjáról kaptak bejelentést, és tulajdonképpen két-három év alatt át is rohant Magyarországon, most már minden megyében megtalálható a kártevő.

Az osztályvezető elmondta, már most előjöttek a hernyók a telelőhelyükről, megjelentek a hernyók a buxus bokrokon, és rágják a fiatal hajtásokat. A kis hernyók kezdetben csak hámozgatják a hajtásokat, a nagyobb, kifejlett hernyók azonban már teljesen lerágják a buxus, a puszpáng levelét.

Csak úgy lehet megelőzni a továbbterjedést, ha a megtámadott leveleket, hajtásokat levágjuk és megsemmisítjük. Nem csak a külső leveleket kell ellenőrizni, hanem alaposan be kell nézni a bokrok belsejébe is, mert ott is meghúzódhatnak a kis lárvák. Emellett lehet védekezni rovarölő szerekkel is – tanácsolta Ripka Géza.

fotó:szekesfehervar.hu

Akinek van a kertjében buxus bokor, most érdemes alaposan átnézniazokat – figyelmeztetett a szakember. Ha valaki ezt elmulasztja, a bokrokat szinte teljesen lerághatják a hernyók, eltűnnek a levelek róla. A Magyarországon meghonosodott ázsiai lepkefaj létezéséről és jelenlétéről jó, ha minél többen tudnak, de senkinek sem kötelező azt bejelenteni, ha a kertjében ilyen hernyókat talál – mondta a Nemzeti Élelmiszerlánc-Biztonsági Hivatal osztályvezetője.

agrotrend.hu / inforádió.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook