Kertészet

Teherbiciklivel is házhoz viszik a zöldséget Zsámbokon

A Zsámboki Biokert alapítói közel két évtizedes gyakorlattal rendelkeznek a helyi ökológiai termékek termelésében, így méltán mondhatjuk, „tudnak valamit”. Életük, működésük nyitott könyv, köszönhetően annak, hogy mindennapjaikat szívesen mutatják be az érdeklődőknek, termékeiket több háztáji, köztük budapesti piacon rendszeresen árusítják.

A gazdaság megalakulása vezetőjükhöz, a hazai biokertészkedés egyik úttörőjéhez, az angol származású Matthew Hayes nevéhez fűződik. A korábban filmesként dolgozó férfi – miután magyar hölgyet vett feleségül – 1995-ben érkezett hazánkba, és 1997-ben a Gödöllői Egyetem tangazdaságában kezdte a biogazdálkodást.

A Zsámboki Biokert 2010 óta működik, ahol 3,5 hektáron gazdálkodnak környezetbarát módon szabadföldi zöldségparcellával, extenzív fóliasátrakkal és gyümölcsössel. A biogazdálkodással visszahozták nagyapáink korának emlékét: a művelés kézi erővel zajlik, igyekeznek minimalizálni a gépi munkavégzést, így a szántást például a paraszti hagyományokhoz hasonlóan lóval végzik. Baromfiállományuk jelentős, a trágyát a művelésbe visszaforgatják. – írja a sokszinuvidek.24.hu.

Foto: Facebook/ Zsámboki Biokert

Több hitelesített biotermékük ismert, melynek értékesítésére – a piacozás mellett – saját fejlesztésű dobozrendszert üzemeltetnek. Ennek lényege, hogy az idénynek megfelelő termésből egységdobozokat állítanak össze, melyeket budapesti és gödöllői közeli értékesítési ponton adnak át a vásárlóknak, illetve úgynevezett „teherbiciklis” szállítást is a főváros területén. A dobozrendszer üzemeltetése nagy logisztikai feladat, hiszen a zsámbokiak alapvetően termelők, nem kereskedők.

Állandó alkalmazottaik mellett idénymunkások és egyetemisták is dolgoznak a gazdaságban, mert céljuk, hogy minél több embert bevonjanak  az ökológiai termesztés rejtelmeibe.

A biogazdálkodás a legtermészetesebb módja a növények termesztésének, melynek lényege, hogy maximalizáljuk a talajt és a földet körbevevő életformák vitalitását. Egészséges földön egészséges növények teremnek, ami később egészséges ételként kerül az asztalra, így fenntartható életet tudunk biztosítani – vallja a biokert csapata.

agrotrend.hu / sokszinuvidek.24.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés