Vállalkozói kedv, kutatás és képzettség – a szőlész-borász ágazat perspektívái

Az ágazat képzési portfoliójáról, a tudomány, oktatás és a gyakorlat összehangoltságáról beszélgettünk Dr. Jakab Gábor egyetemi tanárral.

– Több balatoni és villányi elismert borász véleménye, hogy a borászat a középkorú és idősebb generáció számára bír értékkel, a fiatalok nem látnak benne jövőképet. Kiöregednek a gazdák, a szőlők is elöregednek, míg a politikai álláspont szerint a támogatások révén nőtt a telepítési kedv, és a borágazat versenyképesebbé válását segíti az agrártárca. Hogy látszik ez az oktatás, képzés oldaláról?

– Én nem látom ilyen sötéten a helyzetet. A Pécsi Tudományegyetem teljesen újonnan indított szőlész-borász mérnök BSc képzésére a jelentkezési létszám meghaladta a reményeinket, így 15 nappali és 18 levelezős hallgatóval indulhattunk. Sok fiatal esetében azonban valóban a generációs kötődés a motiváció, illetve a levelező hallgatók közül legtöbben már az ágazatban dolgoznak. A levelező képzést egyébként akár az idősebb korosztály is elkezdheti ismereteik bővítése céljából, illetve, hogy az állami támogatások feltételeként szabott szakirányú képzettséget megszerezzék.

Különbséget kell tenni a gazdasági szempontból életképtelen üzemméret, a hobbi szintű szőlőtermelők és a piaci szereplők között. Képzett szőlészekből, borászokból hiány van a közép- és nagyüzemekben, így perspektivikus szakma lehet a fiatalok számára. A technikai fejlődés a szőlő-bor ágazatban is óriási, az új és precíziós technológiák alkalmazásához jól képzett szakemberekre van szükség.

– Milyennek mutatja az ágazat társadalmi dinamikáját a képzési oldal?

– Mi azt tapasztaltuk, hogy az elmúlt 6 évben egyre több fiatal jelentkezik középfokú OKJ borászképzésre, akik ennek elvégzése után önálló vállalkozásba kezdenek. Az aktívan és sikeresen tevékenykedő borászok gyermekei is többnyire ezen a vonalon haladnak tovább, ez utóbbinál megoszlik a középfokú és felsőfokú képzésre jelentkezők aránya. Azt lehet mondani, hogy ők már inkább a felsőfokú képzések (felsőfokú szakképzés, szőlész-borász mérnökképzés, szakirányú továbbképzés) felé orientálódnak. Számukra egyre inkább megfogalmazódik az igény, hogy szélesebb kitekintést kapjanak a tudományosan megalapozott szőlészeti és borászati technológiák területén, ami a minőséget garantálja. Ehhez persze a tudáson kívül megfelelő anyagi tőke is szükséges.

– Mennyiben támogatja, mennyiben járul hozzá az ágazat fejlesztéséhez, fenntartásához az oktatás, kutatás?

– Ma a tudás alapú gazdaság koncepciója egyre inkább előtérbe kerül, mondhatnám, hogy a csapból is ez folyik. Ez azt jelenti, hogy azok a vállalatok szerezhetnek versenyelőnyt a globalizálódó piacon, amelyek tevékenységükbe a leggyorsabban beépítik a tudomány legfrissebb eredményeit. Ehhez természetesen magasan képzett munkaerőre is szükségük van. Sajnos ma, részben politikai hatásra is együtt kezelik a kutatást, fejlesztést és az innovációt (K+F+I), ezek azonban egymásra épülő folyamatok, a versenyképesség növelésébe különböző mértékben és sebességgel lehet beépíteni. A kutatás, különösen az alapkutatás, nem lehet profitorientált. Albert Einstein elhíresült mondását idézve, ha tudnánk, mit keresünk, nem hívnák kutatásnak. Természetesen az alapkutatásban feltárt összefüggéseket először az alkalmazott kutatás, ami még mindig kutatói tevékenység, segíti beépülni a vállalati tevékenységekbe, ami már innováció. Az együttműködés lehet a kulcsszó az eredményességhez. Az együttműködés a termelő és kutatóhelyek között – nemzetközi szinten is. A termelők részéről jól megfogalmazott igény és a vállalkozó kedv (kockázatvállaló készség) nélkülözhetetlen ahhoz, hogy új és hasznosítható kutatási eredmények szülessenek.

Egy példa: a villányi borvidék csak a fajtaprioritásban már harmadszor vált: kezdték az oportóval, majd a cabernet sauvignon, most pedig a cabernet franc a borvidék zászlós fajtája. Ebben az útkeresésben sokat segíthetnének a kutatók a fajták tájkísérleteivel, klónszelekciójával, élettani leírásával. Másik példa: A biológiai gazdálkodás, vagyis a vegyszerhasználat jelentős csökkentése a szőlőtermesztésben nem képzelhető el a biológiai alapok megújítása nélkül. Senki sem örömében permetez, hanem mert a szőlőt meg kell védeni a kórokozóktól. Ebben nagy segítséget jelenthet az új innovatív rezisztens szőlőfajták bevezetése a termesztésbe. A tudományos kutatás ilyen kérdésekben hatékonyan tudja támogatni az ágazat fejlesztését. Ezekhez az együttműködésekhez nagy szükség van a befogadó részéről is a megfelelő képzettségnek, különben áltudományos illúziók terjednek, mint a biodinamikus termesztés. A képzett szakemberek kibocsátásával így meghatározó szerep jut az oktatási intézményeknek, ami biztosíthatja a sikeres kommunikációt a kutatók és az alkalmazó vállalkozások között. A kutatóintézetek az új kihívásokra (klímaváltozás, biodiverzitás, környezetvédelem stb.) való felkészüléshez új fajták nemesítésével, helyi adottságok figyelembe vételével kialakított technológiákkal, növényvédelmi kutatásokkal, borászati technológiai, mikrobiológiai és biotechnológiai fejlesztésekkel, valamint a tudás közvetítésével járulnak hozzá. Ugyanakkor komoly nemzetközi kutatásokra van szükség ahhoz is, hogy a szőlőt érő stresszhatások kivédésével biztosítsuk a termelés biztonságát, s ezzel fenntarthatóságát. Sajnos a kutatási munka idő-, és eszköz- vagyis pénzigényes.

– Milyennek tartja a szőlész-borász képzési portfóliót Magyarországon?

– Az intézményrendszer a középfokú oktatási szinttől a PhD képzésig adott – tradicionális és új képzési helyszínek is vannak a palettán. Utóbbiak indítását a térségi igények felmérésének eredményei indokolták pl. Pécsett – ahol a Dél-Dunántúl 5 borvidéke mellett a horvátországi Baranya fiataljaira is számítunk, a Villányban tradíciókkal rendelkező középfokú oktatásra ráépülve, jelenleg BSc szinten – nappali és levelező formában folyik képzés. A gyakorlati képzés terén jelentős hiányosságok vannak, amiket szeretnénk pótolni.

– Egyre több helyen létezik már integrált oktatás – szőlész- és borászképzés együtt. Hogy látja ennek a fontosságát?

– Nyilvánvaló, hogy a szőlészet és a borászat külön-külön tudományterület, de szorosan kapcsolódnak egymáshoz, hiszen a borkészítés alapja az egészséges szőlő. Egy borászati üzemben dolgozó szőlész és borász között teljes összhangnak és egyetértésnek kell lenni. Ehhez mindkét szakembernek ismernie kell a szőlőt, mint alapanyagot és azzal is tisztában kell lenniük, hogy mit szeretnének készíteni a gyümölcsből. A borkészítés, illetve az egyre elterjedtebb szőlőmag-feldolgozás más-más technológiát jelent, más-más érettségi állapotban lévő alapanyaggal. Másrészt a kisebb üzemméretek miatt – ahol akár ugyanaz a személy a szőlész és a borász is – fontos a mezőgazdasági és élelmiszeripari ismeretek integrálása a képzésben. Ezen túl a szemléletmód változása, illetve változtatási igénye is indokolja a két terület azonos súlyú oktatását.

– Meghatározható-e prioritás a két diszciplína között?

– Csak kiváló minőségű szőlőből lehet kiváló minőségű bor! A borász csak jó minőségű szőlőből tud jó bort készíteni, de a jó szőlőből sem lesz feltétlenül jó bor, ha a borász nem hozza ki belőle a maximumot. Vagyis a két területet csak azonos súllyal szabad értékelni. Mindkét szakembernek egy célja van, a minőség (minőségi alapanyag és minőségi termék) létrehozása, teljesen mindegy, hogy a szőlőből bort, üdítőitalt, vagy más terméket, például szőlőmag-mikroőrleményt állít elő. A két tudományterület azonos prioritással bír.

– A képzések célközönsége kikből kerül ki – pályakezdők vagy gyakorlott szakemberek?

– A borászatokban dolgozók és a borászatok, pincészetek örökösei jelentkeznek nagyobb számban a képzésekre, de akadnak nyugdíjas hobbiborászok is. A gyakorlott szakemberek számára a „papír” megszerzése, és az elméleti tudás bővítése a cél. Fontos ennél a kérdésnél azt is megemlíteni, hogy azon fiatalok jelentkezési köre kisebb, akik családjában nem foglalkoznak szőlőtermesztéssel, borászkodással. Valószínűleg ebbe belejátszik, hogy a 18 év feletti fiatalok borfogyasztási szokásaiban nem a fajtaborok borgasztronómiai élvezetének van prioritása. Ezen változtathat a kulturált borfogyasztás, a borfogyasztás kultúrájának megismertetése a fiatalokkal, ahogy az a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának stratégiájában is megfogalmazódott.

– Milyen képzési szintek, képzési struktúra szolgálja leginkább a gyakorlati igényeket?

– Minden képzési szintnek megvan a maga létjogosultsága a gyakorlatban. A középfokú oktatásból kikerülő szőlő- és pincemunkásoktól, pincemesterektől a nagyobb üzemek szőlőtermesztését, illetve borászati tevékenységét, fejlesztését szervező mérnökökig. A műszaki megoldások, az adminisztrációs munkák, marketing és turizmus terén is szaktudást kell biztosítani a képzőhelyről kikerülő fiataloknak. A vállalkozás méretétől függően a gyakorlati igények a tapasztalattal, gyakorlattal és jó kommunikációs készséggel, nyelvtudással rendelkező mérnök asszisztensi és mérnök szakember iránt mutatkoznak, akit többféle területen „be tudnak vetni”, legyen szó mintavételezésről, borkóstoltatásról, cégbemutatásról.

– Miyen szakmai tartalomra van szükség – termesztés, gazdaság vezetés, piaci ismeretek, adminisztráció, marketing, kereskedelem?

– Szükség van alapozó és szakmai ismeretek elsajátítására. Az alapozó ismereteknél fontosak a növénytani, matematikai, fizikai, kémiai, mikrobiológiai és műszaki alapismeretek, továbbá a közgazdaságtani alapismeretek és pályázatírás. A szakmai törzsanyagot tekintve nagy szerepet kap a talajtan, szőlőtermesztés, növényvédelem, szőlőfajta-ismeret, borászati technológiák, borászati kémia, borászati mikrobiológia, minőségbiztosítás, kóstolástechnika, a bor organoleptikus értékelése, vezetésszervezés, bormarketing, borkereskedelem és természetesen óriási hangsúlyt kap a gyakorlat mind a szőlőben, mind a borászati üzemben a szőlőfeldolgozás, borkezelés tekintetében. Az alapképzés, ahogy a nevében is benne van, mindezeknek csak az alapjait képes letenni. Emellett a gyorsan változó technikai, társadalmi, jogi stb. közeg változásainak kezelésére, a folyamatos továbbképzésre való igény megteremtésére is hangsúlyt kell fektetnie a BSc képzésnek. Ugyanakkor azt is tudomásul kell venni, hogy a polihisztorok ideje lejárt. Így az egyes felsőoktatási intézmények a szőlész-borász mérnök képzés mellett specializált képzéséket, borjog, bormarketing, borturizmus, borkultúra, stb. is indítanak. A nagyobb vállalkozások így elvárhatják az alaposabb felkészültséget az egyes részterületeken.

– Milyen előképzettség, szakmai felkészültség, gyakorlati tapasztalat szükséges a képzéseken való részvételhez?

– Nincs előírva gyakorlati tapasztalat, de a szakirányú középfokú végzettség és a gyakorlat a szakmai tárgyak esetében előnyt jelenthet a hallgatónak. Természetesen az előírt tárgyakból meg kell lennie az érettséginek.

– Fontos-e a képzési idő?

– Az alapozó tárgyak ismereteinek megszerzése nélkül nem szerezhető mérnöki szintű szakmai tudás sem. Mindezek megszerzéséhez a hároméves képzési idő rövidnek tűnik. A gyakorlati képzés során fontos, hogy az egész éves munkafolyamatnak tevékeny részese legyen a hallgató – a vizsgaidőszakok és a nyár folyamán is meghatározó munkafolyamatok zajlanak a szőlészetekben, borászatokban. Évek óta tapasztaljuk, hogy a gyakorlati ismeretek hiányosságainak pótlására az ambiciózus fiatalok 1-2 évre a Kutatóintézetbe szegődnek dolgozni, majd miután a napi rutinban jártasságot szereznek, továbbállnak. Ezt az alulról szerveződő, jól bevált gyakorlatot talán jó lenne intézményesíteni – biztosítva hozzá a feltételeket is.

– Adottak-e a gyakorlati lehetőségek?

– Igen. A Pannon Borrégió mind a négy borvidékéről rendelkezésre áll számos borászat és pincészet, kezdetben gyakorlati helyet, majd a későbbiekben esetleges munkahelyet biztosítva hallgatóinknak. Természetesen nyitottak vagyunk más gyakorlati helyet is elfogadni akár külföldi borvidékeken is.

– Mire jogosít fel a diploma?

– A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik megszerzett szőlőtermesztési-borászati és ezzel összefüggő piaci ismereteik birtokában képesek a különféle nagyságú és szerkezetű termelőegységekben folyó szőlészeti-borászati munka szervezésére és irányítására. Alkalmasak önálló borászati gazdaságok létrehozására és azok üzemeltetésére, borászati termékek forgalmazására, ültetvényberuházási tervdokumentációk, termesztési és borászati technológiai tervek készítésére, szaktanácsadási tevékenység végzésére, a korszerű, gépesített termesztéstechnológia magas szintű végzésére, irányítására, fejlesztésére, a korszerű borászati technológia, a minőségbiztosítás és -ellenőrzés alkalmazására.

– A képzések és a piaci, szakmai igények összehangoltságát hogy látja?

– Természetesen mindenki volt pályakezdő. Nyilván az iskolapadból frissen kikerült fiatal még nem rendelkezhet évtizednyi szakmai tapasztalattal, ugyanakkor a vállalkozások joggal várják el, hogy a munkába álló fiatal mielőbb önálló munkára legyen képes. Ezt szeretnénk is elősegíteni a régió borászataival megkötött gyakorlóhelyi szerződésekkel. A felsőfokú képzésnek ugyanakkor nem csak az a célja, hogy az aktuális technológiai és tudásszintet elsajátíttassa. Mi olyan szakembereket szeretnénk képezni, akik a tudásukat képesek napra készen tartani, befogadni az új ismereteket. Ehhez egy általános szakmai-tudományos műveltség kell, amit az alapozó képzés biztosít. Manapság egyre többször hangzik el piaci szereplőktől, hogy nem azonnal hasznosítható tudást adnak az egyetemek. Ez teljesen igaz, mert nem is ez a felsőoktatás célja, hanem a kiművelt emberfők biztosítása, akik képesek a gyors tudományos fejlődést követni és biztosítani az innovációt a cégek számára.

– Kell-e szakmai szempontból különbséget tenni a levelező és a nappali képzések között?

– A nappali és levelezős képzések között minőségbeli különbség nincs. Az utóbbinál a hallgatók nagyobb önállósága szükséges, hiszen kevesebb óraszámban hallgatják a kurzusokat, mint a nappali képzés hallgatói. A gyakorlat teljesítése számukra is magas óraszámban elvárt. A levelező képzés a szakirányú ismeretekkel és gyakorlattal rendelkező, illetve idősebb korosztály számára javasolt képzési forma.

– Milyenek a nemzetközi képzési lehetőségek, illetve megtanulható-e itthon a szakma?

– Természetesen megtanulható, de nyilván, aki külföldi piacokon kíván megjelenni a termékeivel, annak meg kell ismernie a nemzetközi környezet elvárásait is. Ezt viszont nem feltétlenül az iskolapadban kell megtennie – számos egyéb lehetőség van már erre.

– Vannak-e hazai képzési lehetőségek nemzetközi közönségnek?

– A szomszédos országok magyar fiataljaival mi már a szak indulásánál számoltuk, de az idegen nyelvű képzés indítása is a tervek között szerepel. A PTE alapító tagja az OENOVITI nemzetközi képzési hálózatnak, ami a Bordeaux-i Egyetem kezdeményezésére jött létre, hogy az egyes országokban folyó szőlész-borász képzéseket – az alapképzéstől a doktori képzésig – összehangolja. Ez biztosítja számunkra, hogy hallgatóink nemzetközi színvonalú képzést kapjanak, akár külföldi oktatók bevonásával is.

– A gyakorló borászok vallják, a szőlészet-borászat életmód, nem biznisz. Mit gondol erről? Továbbadható-e ez a szemlélet?

– A természeti folyamatok által vezérelt mezőgazdaságban munkálkodók részéről mindenképp szükség van egy szakmai alázatra, egy sajátos életformára. Vagyis a munkavégzés során folyamatos „újratervezések+ szükségeltetnek, s nem 8 órás munkanapokban és a nyári 2-3 hetes szabadságokban kell gondolkodni Ugyanakkor jelenleg Magyarországon az ágazatban dolgozók többsége ebből szeretne tisztességgel megélni. Az ágazat jelentős tőkeigénnyel rendelkezik. Ha nem támogatásokból, hanem az ágazatból származó jövedelemből lehetne folyamatosan biztosítani a szükséges beruházások (új ültetvények, eszközök, berendezések) fedezetét, az egy állandó fejlődési pályára állíthatná az ágazatot.

agrotrend.hu / GG.