Van potenciál a dióban! De nem lehet szolgai módon másolni a máshol bevált technológiát

A dinamikus terület növekedés is jól jelzi a dió jövedelmezőségébe vetett bizalmat. Legnépszerűbb fajtáink az ’Alsószentiváni 117’ és a ’Milotai 10’. Ezen fajták gyümölcse jó minőségű, ami a korai betakarítással és piacra kerüléssel párosulva keresett exportpiaci cikké teszi a magyar diót. Az ültetvények nagy része azonban még hagyományos, nagy térállásba telepített állomány, az országos termésátlag valahol 1-1,5 t/ha között van.

Ennek egyik oka, hogy a legelterjedtebb fajtáink lényegében csúcsrügyön termők, ez a tulajdonság erősen korlátozza az elérhető maximális hozamot. E mellett a termelők egy jó része úgy gondolja, a dió egy extenzív, kevés művelést és ráfordítást igénylő kultúra. Természetesen vannak nagyon jó színvonalat képviselő diótermesztők, de az általuk elért 2,2-2,5 t/ha hozamok is elmaradnak attól a szinttől, amit a modern technológiákat alkalmazó diótermelő országokban versenyképes szintnek tartanak.

A világpiaci verseny élesedik, az alágazatnak pedig reagálnia kell a változásokra, ha hosszú távon fenn akar maradni a hazai termelés. Mostanra a hazai termesztéstechnológia megújításának szükségességét a termelők egy szűkebb köre felismerte, azonban még mindig nagy a bizonytalanság, milyen irányban kellene elindulni.

fotó: Pixabay

A nemzetközi gyakorlatban kontinenstől, tájegységtől függően egymástól némileg eltérő termesztéstechnológiák alakultak ki, melyek azonban a végeredményt tekintve közel azonos sikerrel alkalmazhatók. Több tisztázásra váró kérdésre kellene választ adni, mivel jól látszik, hogy egy máshol már bevált és sikeresen működő termesztéstechnológiát nagy valószínűséggel nem lehet szolgai módon lemásolva átültetni a hazai viszonyok közé. A legtöbb technológiai elem finomításra, módosításra szorul.

Az adaptációk csak jól kigondolt és fegyelmezetten végrehajtott termesztési kísérletekben dolgozhatók ki, azonban dió esetében nehezítő tényező, hogy más kultúrához képest viszonylag sok idő szükséges a vizsgálatokhoz és értékelhető eredmények eléréséhez.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint a magyar diótermelés nagy potenciállal bíró alágazat, mely érdemes a fejlesztésre. Ezért a NAK korábbi célkitűzésének megfelelően 2017. március 23-án ’Diótermesztési szakmai nap’ címmel rendezvényt szervezett, ahol az érdeklődők egy intenzívebb termesztéstechnológia alapelemeit ismerhették meg. A helyszín Lengyeltóti, a meghívott előadó a görög Dimitris Mavridis agrármérnök volt, aki a diótermesztést és szaporítóanyag előállítást közel 30 éve végző termelő-szaktanácsadó. Előadásában röviden bemutatta a görög diótermelés jelenlegi helyzetét, majd az általa is képviselt és hazájában egyre népszerűbb felfogás szerinti ültetvénykialakítás és fenntartás technológiai elemeit ismertette.

Álláspontja szerint

hosszú távon versenyben maradni csak oldalrügyön termő fajtákkal lehet, mivel ezekkel érhető el az a hozam, ami a rentábilis termelést biztosítja.

A nemzetközi trendeknek megfelelően ott is a ’Chandler’ a legnépszerűbb fajta, elterjedtek még a ’Lara’, a ’Pedro’, a ’Fernor’ fajták is. A fajtaválasztásnál ügyelnek a területi adottságokra, döntő tulajdonság a virágzás ideje, ennek tükrében más fajtát ajánlanak a hegyvidéki területekre és a síkságokra. Sűrű, 8×4 m térállásba telepítenek, ennek ellenére nem sövényművelést végeznek. Az ültetvényt kb. 15 év után ritkítják, sorirányban minden második fát kivágják, így a térállást 8×8 m-re módosítva. A korona kialakítása nem sokban tér el a Szentiványi Péter által leírtaktól, központi tengelyes ágemeletes vagy orsó formákat nevelnek. Cél, hogy termő korban a hektáronkénti hozam stabilan 4 tonna fölött legyen. Az elméleti előadást követően Mavridis úr gyakorlati bemutató keretében ismertette a koronakialakítással és a termőkorú metszéssel kapcsolatos fő tudnivalókat.

agrotrend.hu / NAKlap