Gazdálkodás

Szántóföld

Baranyai betakarítás: az évtized egyik leggyengébb éve

Talán az elmúlt hétvége volt az utolsó idén, amikor traktorok, mezőgazdasági erőgépek zajától volt hangos a baranyai határ, ugyanis a kukorica betakarításával végéhez közelít a kampánymunka a földeken.

Fotó: 123 RF

Biztosan nem a gyarapodás éve lesz az idei a mezőgazdaságban – hosszú évek óta az egyik leggyengébb termést takarították be a gazdák a földekről.

A legnagyobb területen termesztett takarmánynövényből már csak egy-két ezer hektárnyi lehet lábon, a vetett területnek mintegy 95-97 százalékát levágták a gazdálkodók. Ezenkívül azonban nem nagyon van minek örülni, ugyanis a terméseredmények meglehetősen gyengének mondhatók, egyes területeken egyenesen siralmasnak.

– Vannak olyan részek a megyében, ahol az egyes táblák hozama nem éri el a három tonnát hektáronként. Vannak ugyanakkor olyan területek is, ahol nyolc tonnát is meghaladja az átlagtermés. Érdekes módon ez a szélsőség egy-egy nagyobb földtáblán belül is megmutatkozik – tájékoztatta lapunkat a termés alakulásáról egy agrárszakember.

A meglehetősen nagy ingadozásnak egyértelműen az időjárás szélsőséges alakulása az oka. Míg Bóly és Nagynyárád környékén kapott elegendő csapadékot a kukorica, addig a nem is olyan távoli Sombereken már komoly aszálykárokat kénytelenek elkönyvelni a gazdák.

Mindent egybevetve jelenleg olyan 6,5 tonna hektáronként a megyei átlagtermés, ami hosszú időre visszatekintve is negatív rekordnak számít. De a gyenge hozammal sincs vége a rossz évnek, hiszen az októberi nagy csapadék még tovább rontott a termés minőségén is. Az esőtől megszívta magát vízzel a csöveket takaró csuhé, ami így tartósan nedvesen tartotta a szemeket.

– A gazdák úgy tartják, hogy 14 százalék nedvességtartalom fölött indokolt a szárítás, jelenleg átlagosan 16-18 százalékot jelentenek a gazdálkodók a megyéből. Vagyis éppen a határérték fölött vagyunk, aminek kapcsán ki-ki eldöntheti, hogy vállalja-e a költséges szárítást, vagy megkockáztatja, hogy befülledjen, penészesedjen a betakarított termés – mondta szakértőnk.

Sajnálatos módon a kukorica előtt sem volt olyan haszonnövény, aminek hozama kompenzálta volna a jelenleg is tapasztalt kiesést. Ahogy a gazdák látják – és ez a szántóföldi gazdálkodókat egyáltalán nem vigasztalja – az idei évben talán csak a szőlő- és bortermelők örülhettek az időjárás alakulásának.

Nemcsak a betakarítást, hanem az őszi munkát is kénytelenek az időjárás alakulásához igazítani a gazdálkodók. Ugyan gyakorlatilag minden haszonnövény aratásával végeztek már, aggodalomra ad okot hogy az őszi mélyszántási munkálatoknak mindössze a felét végezték el eddig a baranyai határban. Amennyiben marad a jó idő, akkor még kezelhető a lemaradás, de ha beköszönt a csapadékos, pláne a hóval érkező hideg időjárás, akkor akár behozhatatlan hátrányba is kerülhetnek a mezőgazdasági termelők.

A kukorica felvásárlási ára az elmúlt hetekben nem változott, tonnánként negyvenezer forint körül alakul. Az árakra a nyersolaj ára és a forint árfolyama mellett a kikötők közelsége is nagy hatással van, nem ritka, hogy egy-két, vagy akár három forintot is emel a kukorica értékén. Szakértők szerint a termelők nem számítanak nagyobb nyereségre idén, ahhoz ugyanis legalább ötvenezer forintos tonnánkénti árra lenne szükség. Ezt a szintet idén vélhetően már nem éri el a kukorica.

agrotrend.hu / bama

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook