Gazdálkodás

Szántóföld

Fókuszban a változatos tavaszi vetésszerkezet

Klasszikusok és újdonságok, valódi technológiai innovációk a sokszínű tavaszi vetésforgó összeállításához. Több termés, nagyobb biztonság. Fenntartható módon, évről évre.

A hazai növénytermesztők számára az elmúlt év újfent bizonyította azt, hogy az agrártermékek világpiacának nyitottabbá válása és az agrárpolitikai keretfeltételek módosulása mellett még kedvező időjárási körülmények között is kihívást jelent a hatékonyság, azaz a versenyképesség növelése. Ebben a dinamikusan változó környezetben valamennyi szántóföldi kultúrában nagy teljesítményű, a rendelkezésre álló tápanyagot szélsőségesen váltakozó időjárási körülmények között is hatékonyan felhasználó, egészséges hibridekre és fajtákra van szükség. Ez az alapja nemcsak a fogyasztók megfizethető áruval való ellátásának, hanem a mezőgazdasági termelők számára magasabb jövedelmet biztosító, alacsonyabb önköltséggel járó termelésnek is.

Az alacsonyabb költségszint mellett elérhető nagyobb termés és termésbiztonság azonban üzemi szinten szélesebb faj- és fajtaválasztékot kíván. A SAATEN-UNION ezért az igazán nagy vetésterületű kultúrák mellett – mint a kukorica és napraforgó – nem veszíti szem elől a kisebb, speciális jelentőségű fajok fejlesztését sem. Meggyőződésünk, hogy a szója, a sörárpa, a zab, a szárazborsó vagy éppen a köztesnövények és a cirok nemesítésére, fejlesztésére fordított erőforrások is hozzájárulnak a változatos és egészséges, a környezetünkkel összhangban működő növénytermesztés kialakításához. A sokszínű tavaszi vetésforgó nem öncél, annak számos növényegészségügyi előnye jelentkezik a korábban szűk vetésforgóval működő üzemekben. A nehezen irtható, egyre komolyabb problémát okozó gyomok vagy éppen a kukoricabogár elleni hatékony védekezést éppúgy elősegíti, mint az aszályra hajlamos termőhelyeken a talaj vízkészleteit megóvó, forgatás nélküli talajművelési rendszer kialakítását. A sokszínűség minden növénytermesztő számára egyet jelent a nagyobb termésbiztonsággal.

A SAATEN-UNION tavaszi vetőmag-katalógusa letölthető a képre kattintva.

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés