Gazdálkodás

Szántóföld

Gabonatermesztők: közepes év volt a tavalyi

Közepes esztendő volt 2017, nagy szélsőségekkel és változatos eredményekkel – mondta el az Agrotrend.hu-nak Vancsura József, Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke.

Hogyan lehetne értékelni a mögöttünk hagyott évet?

– Közepes esztendő volt, rendkívül nagy szélsőségekkel. Egy átlagos gazdálkodó számára közepes, egy átlagosnál gyengébb helyen termelő számára inkább gyenge-közepes.

Az időjárás szélsőségessége változatlan. A hőségnapok száma nőtt, ami a növények számára kedvezőtlen, a csapadékeloszlás változatlanul rossz. Tavasszal aszály jelentkezett, amit a tavaszi vetésű növények erősen megsínylettek, így a kukoricából 2 millió tonnával kevesebb termett, s ez nagy kiesés. Az őszi vetésű búzát a téli csapadék még segítette, így közel azonos mennyiség termett, mint az előző évben, a minősége ugyanakkor jobb. Az árak mindkettő esetében nagyon alacsonyak.

A statisztikai jelentések szerint ugyan 10 százalékkal több, mint 2016 átlagára, de a gazdának aratáskor kell eladnia, hogy vetni tudjon. Az elvárható 50 forint kilogrammonkénti ár helyett – akár a búzánál, akár a kukoricánál – 40 forint körüli árak voltak, területtől és vevőktől függően.

Mekkorák voltak az eltérések?

– A területek heterogenitása is meghatározó a szélsőséges időjárásnál. Ahol gyengébbek a területek, és a rendkívüli időjárás és az aszály megkínozta a növények, ott – főleg a kalászos gabonáknál – elég nagy mínuszt kellett elkönyvelnie a termelők egy részének. Az átlag tehát nagyon sok mindent takar. Intenzív búzatermesztéséhez 8 tonna kell hektáronként, hogy 40-50 forintos áron kijöjjön eredményesre a gazdálkodása.

Tudta-e valami ellensúlyozni ezt?

– A nagyon alacsony árakat kompenzálták a repce és a napraforgó normális termésátlagai, illetve meglehetősen jó termésátlagokat lehetett betakarítani átlagosan Magyarországon. Emellett a 16 ezer hektár körüli cukorrépa betakarítása befejeződött, 60 és 70 tonna közötti eredményt hozott, ami közepes termésnek minősül.

Hogyan sikerültek az őszi munkák?

– Elég magas, 300 ezer hektár körüli a repce vetésterülete. A búza vetése is időben megtörtént, az őszi mélyszántások is befejeződtek, jó betelelés sikerült.

Mi jelentett pozitív meglepetést?

– Váratlanul jól teljesített a repce. Természetesen bizakodtunk benne, mégis örömmel tapasztaltuk, hogy elég jó termésmennyiséget biztosított országosan. Bár az árak visszafele mentek – akárcsak a napraforgónál -, de még kifizetődött, mindkettőnél normális árak voltak.

Volt-e kellemetlen meglepetés 2017-ben?

– A kukorica váratlanul keveset hozott, főleg azokon a területeken, melyeket aszály sújtott, Békés, Csongrád, Szolnok megyékben, itt nagyon megviselte a kukoricatermést. Magyarországon ma drágábban veszik meg a kukoricánkat, mint a világpiaci ár, ami furcsa lehet, és nagyon ritkán fordul elő. Nem azért magasabb az ár, mert kevés termett, hanem mert hazánkban a feldolgozóipar igen jól fejlődik, igen nagy mennyiséget vesz fel, és folyamatosan köti a szerződéseket a termelőkkel.

Mi ennek a jelentősége?

– Ha a világpiaci ára körüli veszi meg, akkor nem kell elszállítani a tengerhez, ami 2 forint kilónként. Ha stabilizálódnak a kukorica-, gabonafeldolgozó üzemek – márpedig fejlesztések történtek az elmúlt esztendőkben -, akkor ez biztonságot fog jelenteni a magyar termelőnek. Ez már látszik ebben az évben.

Ez nem nagy, de ha a világpiacon az a trend megindult, hogy valamivel többet fogyasztunk el, mint amennyit termelünk, akkor a készletek lefele mennének, és akkor nagyobb kereslet lenne a mi növényeinkre. De nem félünk, mert így is el fog fogyni. Természetesen jobb volna, ha 50 forint körül állna meg az ár, mert az biztonságos, hosszú távú fejlesztést tenne lehetővé.

Mi az idei év legnagyobb kihívása?

– Az összköltséget mindenképp csökkenteni kell. A versenytársak, például Oroszország, Ukrajna közlése szerint ők 26 forintért tudják előállítani a búzát. Az önköltség csökkentése óriási kihívás, a precíziós gazdálkodás irányába kell elmozdulni, az integráció felé, hogy a piacon jobbak legyünk 2 forinttal, emellett búzából 8-10 tonna a cél. A termelőknek precízebben, sokkal többet számolva kell a tevékenységüket végezni.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés