Gazdálkodás

Szántóföld

Ismét bizonyítottak a KWS kukorica hibridek

Átadták a díjakat a KWS Kukorica Termelési Versenyek és a KWS Teszt Akadémia Program győzteseinek.

A KWS Magyarország Kft. 2015-ben indította útjára Szemes Kukorica és Silókukorica Termelési Versenyeit hagyományteremtő céllal. 2017-ben már a 3. „házi” versenyt hirdették meg. A versenyek célja, hogy népszerűsítse az új KWS hibrideket, felhívja a figyelmet a folyamatosan megújuló kukorica hibrid portfólióra. Ezek mellett kiemelten fontos a partneri kapcsolatok erősítése és a termelőkkel való szorosabb szakmai együttműködés.

Az idei évben egy KWS „Roadshow” keretein belül, három helyszínen és időpontban kerültek kihirdetésre az eredmények. Kecskeméten 2018. január 11-én, Hévízen, 2018. január 16-án és Hajdúszoboszlón 2018. január 17-én kerültek átadásra a Termelési Versenyek díjai. A három rendezvényen összesen 16 díjat osztottak ki.

A KWS Magyarország Kft. a versenyek mellett tavaly elindított egy másik programot is, a KWS Teszt Akadémiát. A program elindításának célja az volt, hogy a KWS egy olyan termelői kört alakítson ki, akik tesztelik a legújabb KWS kukorica és napraforgó hibrideket a piacra kerülés előtt 1 évvel. Emellett fontos, hogy a KWS megismerje a Tesztelők véleményét a hibridekről, és szakmai információkat gyűjtsön a legújabb anyagokról még a piacra kerülés előtt. A tesztelő helyszínek is versenyeztek egymással, és a legjobb eredményt elérő termelők díjat kaptak.

KWS Silókukorica Termelési Verseny

A KWS Silókukorica Termelési Versenyre 2017-ben a KONSENS TOP kategóriás silókukoricahibriddel lehetett nevezni. A versenyre 42 termelő jelentkezett, melyből végül 33 minta került bevizsgálásra az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft. által.

A jelentkezők megoszlása települések szerint:

A verseny lebonyolítása

Az eredmények kiértékeléséhez a KWS egy Bíráló Bizottságot állított fel az alábbi tagokkal:

  • Dr. Orosz Szilvia – Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft., takarmányanalitikai igazgató
  • Dr. Könyves László – Állatorvostudományi Egyetem, Tanszékvezető, egyetemi docens Állathigiéniai, Állomány-egészségtani és Állatorvosi Etológiai Tanszék
  • Dr. Tóth Tamás – Kaposvári Egyetem, Tanszékvezető, egyetemi docens Táplálkozástudományi és Termeléstechnológiai Tanszék
  • Dr. Kismányoky András – KWS Magyarország Kft., Agroszerviz szakértő

Bírálati szempontok és díjazás

A KWS Silókukorica Termelési Versenyen 3+1 kategóriában hirdetett győztest a KWS.

Kategóriák:

  • Legtöbb emészthető keményítő: „Emészthető keményítő bajnok”
  • Technológiai eljárás – Szemroppantás: „Roppantottság bajnok”
  • Tenyészidőszakban elért hozamok: „Hozam bajnok”
  • „Silókukorica Nagydíj”:
    • Több vizsgált paraméter együttes eredménye
    • Beérkező zöld silókukorica minta táplálóanyag-tartalmának eredménye

Eredmények és díjazottak – TOP 3 eredmény kategóriánként

KWS Silókukorica Termelési Verseny díjazottak

KWS Szemes Kukorica Termelési Verseny

2017-ben a Szemes Kukorica Termelési Versenyre 124 fő jelentkezett 102 településről. A versenyre a CLIMACONTROL3 kukoricahibridekkel lehetett nevezni.

Bírálati szempontok és díjazás

Az eredmények értékelése során az alábbi bírálati szempont került kialakításra:

  • 14,5%-os szemnedvesség tartalomra számított KWS területi képviselő jelenlétében bemért nettó terméshozam

Ennek megfelelően a díjazás az alábbiak szerint alakult:

  • Díjazás:  I.-III. díjak: Hibrid kategóriánként az első 3 legnagyobb nettó terméshozamot elérő termelők

KWS Szemes Kukorica Termelési Verseny díjazottak

KWS Teszt Akadémia Programok

A 2017-ben első alkalommal elindított KWS Teszt Akadémia Program kukorica és napraforgó kategóriában került megrendezésre. Az elsőként tesztelt hibridek a KWS 4484 és a KORVINUS kukoricahibridek voltak, míg a napraforgók esetében a termelők az első hazai nemesítésű (KWS Napraforgó Nemesítő Állomás, Kozármisleny) KWS ACER CL és KWS NAUTILUS CL hibrideket tesztelhették.

Összesen 18 helyszínen tesztelték a termelők a KWS hibrideket. A KWS 2-2 zsák kukorica vetőmagot, és kb. 1 hektárra elegendő napraforgó vetőmagot biztosított a teszteléshez.

A tesztelő helyszínek megoszlása települések szerint:

KWS Teszt Akadémia Program eredmények

Az eredmények értékelése során az alábbi bírálati szempont került kialakításra.

KWS Kukorica Teszt Akadémia

  • 14,5%-os szemnedvesség tartalomra számított KWS területi képviselő jelenlétében bemért nettó terméshozam

Díjazás:

  • 2 db I. helyezett került kihirdetésre:
    • I. díj: KORVINUS
    • I. díj: KWS 4484
  • Hibrid kategóriánként legnagyobb nettó terméshozamot elérő termelő

Eredmények

Díjazottak

KWS Napraforgó Teszt Akadémia

  • 8,5%-os szemnedvesség tartalomra számított KWS területi képviselő jelenlétében bemért nettó terméshozam
  • Díjazás: I. díj a legnagyobb nettó terméshozamot elérő termelőnek!

Eredmények

TOP 3 eredmény

Az abszolút nyertes a nagyhegyesi Kurucz-Ker Kft. lett 4,9 t/ha eredménnyel.

2018-ban is folytatódnak a KWS Termelési Versenyek és a KWS Teszt Akadémia Programok.

agrotrend.hu / KWS

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés