Gazdálkodás

Szántóföld

Kevesebb kukorica lesz az augusztusi aszály miatt

A termelők becslései szerint az idén elmaradnak a korábban várt magas hozamok.

A termelőktől érkezett adatok alapján a 2 hónappal ezelőtti előrejelzéseknél 4-8, a szezon elején várt hozamoknál pedig 10-20, néhol pedig 30%-kal kisebb kukoricatermés várható – írja a Világgazdaság.


Az aszály 4-8%-kal csökkenthette a termésmennyiséget – fotó: Czeglédi Zsolt (MTI)

– Bár még csak néhol és csupán a széleken vágtak bele a kukoricatáblákba, a termelők becslései szerint az idén elmaradnak a korábban várt nagyon magas hozamok. Heves és Komárom megyében, valamint Dél-Békésben például 20-30%-kal korrigálták lejjebb az előrejelzéseket, Hajdú-Biharban 10-20%-os visszaesést várnak – összegezte a lapnak a termelőktől kapott információkat Csősz Tibor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) növénytermesztésért felelős tanácsosa.

Nyilatkozatában kifejtette, hogy a búza aratásakor még abban reménykedtek, hogy mivel látszólag megfelelő időben kapott csapadékot a kukorica és a napraforgó is, kifejezetten jó hozamok lesznek.

Az augusztusi aszály azonban 4-8%-kal csökkenthette a termésmennyiséget.

Csősz Tibor szerint a búzához hasonlóan a kukoricánál is jellemző, hogy heterogén az állomány, a csapadék-eloszlásbeli különbségek miatt jelentős hozameltérések lehetnek.

– A termelők arra panaszkodnak – ugyancsak a búzánál tapasztaltakhoz hasonlóan -, hogy az időjárás miatt kényszerérett lett a kukorica, így a magok kisebb súlyúak, a minőséget befolyásoló ezermagtömeg kisebb lesz az elvárhatónál – mondta a tanácsos.

A gyors érés miatt több helyen magas a nedvességtartalom a csövekben, és hogy mikorra csökken a megfelelő szintre, az a következő hetek időjárásától függ.

A magas nedvességtartalommal betakarított terménynél magasabbak a szárítási költségek. A nedvesebb szemek a fuzárium megjelenésének kockázatát is növelik. Igaz, az idei év nem volt különösebben problémás a kukoricabetegségek szempontjából, csupán néhány helyen említettek kukoricamoly- és fuzáriumfertőzéseket.

Ezek alapján – hangsúlyozva, hogy a becslés pontossága még meglehetősen bizonytalan – a MOSZ-nál közepes termésre számítanak, ami azt jelenti, hogy kevéssel 7 millió tonna felett lehet az idén a betakarítható kukorica.

Az árak az utóbbi hetekben megmozdultak felfelé: a termelők 47 ezer forint körüli árakról számoltak be. Augusztus közepén az Agrárgazdasági Kutató Intézet is ezt az árat mérte, ami 10%-kal magasabb az egy évvel korábbinál.

Az előrejelzések szerint globálisan jó lesz a kukoricatermés, de például az Egyesült Államokban kevesebb lesz az exportárualap, mivel nő a felhasználás. Az EU-ban is a tavalyinál akár közel kétmillió tonnával több lehet a betakarított kukoricatermés, de a takarmánycélú felhasználás is emelkedik, mégpedig ennél nagyobb mértékben, 2,2 millió tonnával.

agrotrend.hu / VG

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook