Hírek

A körforgásos gazdaság lehet a jövő záloga

Hosszú idő óta fennálló problémákra jelenthet megoldást a körforgásos gazdálkodás.

A körforgásos gazdaság megvalósítása a jövő egyik nagy lehetősége, ígérete – mondta a köztársasági elnök pénteken Budapesten, miután megtekintette az V. Ökoindustria Nemzetközi Környezetipari Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállításon részt vevő cégek és szervezetek standjait.

Áder János hozzátette: a körforgásos gazdaságban az iparban és a mezőgazdaságban használt anyagokat különválasztják, külön dolgozzák fel és külön is hasznosítják. Közölte: a szakkiállításon nagyon sok olyan magyar innovációt mutattak be a cégtulajdonosok, feltalálók, amelyek hosszú idő óta meglévő problémákra próbálnak megoldást találni. Példaként említette Budapest és a nagyvárosok szennyvíz- és ivóvízhálózatának elöregedését.

Az államfő elmondta: a kiállítók arról tájékoztatták, hogy elindult a verseny az erőforrásokért, ezáltal

a papír, a műanyag ma már erőforrás és nem hulladék.

Ráadásul a magyarországi cégeknek már a külföldi versenytársakkal is meg kell küzdeni, hogy jó minőségű, újrahasznosítható nyersanyagot kapjanak, amelyből aztán ipari terméket tudnak készíteni.

Áder János a hulladékokért való versenyt pozitívumként értékelte, mert mint fogalmazott: ha ez a szemlélet általánossá válik, akkor "több legyet tudunk ütni egy csapásra". Ugyanis ennek következtében csökkenteni lehet a környezeti terhelést, hiszen "kevesebb hulladék vesz majd körül bennünket". Hozzátette: emellett ezeket a hulladéknak számító anyagokat nyersanyagként újra lehet hasznosítani, ezáltal kevesebb eredeti nyersanyagra lesz szükség, kevesebbet kell kibányászni, kevesebbé terheljük a környezetet és egy új üzlet ág, egy új ipar erősödhet meg.

Czibók Ágnes, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a szövetség idén ötödik alkalommal rendezte meg Nemzetközi Oköindustria kiállítást, a környezetipar, az energiahatékonyság és megújuló energiaforrások témában.

A rendezvényen több mint 70 magyar és külföldi kiállító képviselteti magát.

A szakkiállítás célja, hogy bemutassa a hulladékgazdálkodás, a levegőtisztaság védelem, a talaj és a víz védelem, valamint a környezetvédelmi szemléletformálás témájában a legújabb ökoinnovációkat

– mondta az igazgató.

A környezetvédelmi konferenciákkal, kerekasztal beszélgetésekkel és partnertalálkozókkal egybekötött rendezvényen a környezetiparban és fenntarthatóság elérésében érdekelt jellemzően közép-kelet európai vállalkozások és szakemberek találkoztak. A november 8-10. között megrendezett környezetipari kiállításnak a MÁV Zrt. a főtámogatója.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook