Hírek

A magyar kormány kiáll az agrártámogatások megőrzéséért

A magyar gazdák érdekeit védjük a brüsszeli tárgyalásokon, továbbra is a gazdák kell, hogy maradjanak az agrártámogatások fő kedvezményezettjei. Brüsszelben most folynak a 2020-2027 közötti Közös Agrárpolitika (KAP) előkészítésének legfontosabb munkálatai – mondta a földművelésügyi miniszter az M1 Ma reggel és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Fazekas Sándor hangsúlyozta: a magyar agrárdiplomácia mindent megtesz annak érdekében, hogy az Uniónak 2020 után is megfelelő költségvetésű, erős Közös Agrárpolitikája legyen. Az elmúlt években a magyar mezőgazdaság az uniós forrásoknak is köszönhetően megerősödött, folyamatosan bővült, kibocsátása 2016-ban meghaladta a 2619 milliárd forintot. Az agrárkivitel értéke hat év alatt 37,5 százalékkal, a külkereskedelmi többlet pedig 34,9 százalékkal emelkedett. Az ágazatban főállásban 217 ezren dolgoznak, 2010-2016. között  44,2 ezerrel  növekedett az itt foglalkoztatottak száma – sorolta az eredményeket a miniszter.

Az ellenzéknek nincs agrárpolitikája, nincsenek agrárpolitikusai és elképzelésük sincs arról, az uniós agrárpolitikának melyek azok a vívmányai, amelyeket mindenképpen meg kell tartani a következő ciklusban is – fogalmazott az agrártárca vezetője a minisztérium közleménye szerint.

A 2020 utáni uniós agrárpolitikával kapcsolatos Bizottsági álláspontot november végéig hozzák nyilvánosságra, amely mintegy egy évtizedre határozza meg a célokat és a mezőgazdaságra fordítható források mértékét. Számunkra nagyon fontos, hogy a támogatás továbbra is eljusson a gazdákhoz, hiszen csak így tudnak versenyképesen termelni – mondta Fazekas Sándor.

Hozzátette:

a mezőgazdasági termelő kapja ugyan a támogatást, de annak előnyét valamennyi élelmiszerfogyasztó élvezi: támogatás nélkül az élelmiszerárak sokkal magasabbak lennének.

A magyar agrárérdekekkel kapcsolatban Fazekas Sándor megerősítette: az Uniós Alapszerződésben rögzített KAP-célokat továbbra is érvényesnek tartjuk. Ezek megváltoztatását, vagy új célokkal – különösen a migrációval – történő kiegészítését ellenezzük. Az EU az orosz embargó után nem követheti el másodszor is azt a hibát, hogy egy elhibázott uniós döntés árát a gazdákkal fizetteti meg.

agrotrend.hu / FM

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés