Hírek

A tojás, a tejtermékek, a vaj ára emelkedett a legjobban

Novemberben ismét 2,5 százalékos volt az éves infláció, az előző hónaphoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Októberben 2,2 százalékosra csökkent az infláció a szeptemberi 2,5 százalékról.

Január-novemberben az előző év azonos időszakához képest a fogyasztói árak átlagosan 2,4 százalékkal emelkedtek. A novemberig elmúlt egy évben a legnagyobb mértékben a dohányáruk (10,9 százalék), valamint az élelmiszerek (3,4 százalék) ára nőtt.

Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: az infláció novemberi emelkedését az üzemanyagok árának emelkedése okozta, éves összevetésben 5,9 százalékos volt a drágulás. Az élelmiszerek között a tojás, a tejtermékek, a vaj ára emelkedett legjobban, amit az áfacsökkentés nem tudott ellensúlyozni. Az élelmiszerek éves áremelkedése utoljára 2015 júliusban volt ennél magasabb, a szeszes italok és dohányáruk pedig 2013 decemberben drágultak a novemberinél jobban – tette hozzá.

A szezonálisan kiigazított éves maginfláció 2,7 százalékos volt az előző év azonos időszakához képest, az októberivel megegyezően.

Egy év alatt az élelmiszereken belül a tojás ára 23,0 százalékkal, a vaj, vajkrém 15,4, a tejtermékek 9,6, a kenyér 7,5, a párizsi, kolbász 7,3, a sajt 7,1, a sertéshús 4,1 százalékkal drágult. A baromfihús ára 13,1, a cukoré 8,5 százalékkal csökkent. A burgonya 3,9 százalékkal olcsóbb lett, de a friss gyümölcsök ára 7,5 százalékkal emelkedett.

fotó:Pixabay

A legnagyobb mértékben, átlagosan 7,1 százalékkal a szeszes italok, dohányáruk drágultak, a dohánytermékek 10,9, a szeszes italok 3,3 százalékos áremelkedésének eredőjeként. Az italok között az égetett szeszesitalok 5,0 százalékkal drágultak, de a bor ára csak 1,2 százalékkal ment fel.

Az egyéb cikkek (gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkek) ára átlagosan 2,9, ezen belül a járműüzemanyagoké 5,9 százalékkal emelkedett, de itt szerepel a tankönyvek 58,9 százalékos árcsökkenése is.

A háztartási energia ára 1,5, ezen belül a tűzifáé 12,3 százalékkal magasabb lett, míg az elektromos energia, vezetékes gáz és távfűtés ára nem változott.

Egy hónap alatt, októberhez képest az élelmiszerek ára 0,5 százalékkal emelkedett, ezen belül a tojás 18,6, a friss zöldség 3,7, a párizsi, kolbász 1,9 százalékkal drágult, míg a cukor 6,1, a friss hazai és déligyümölcs 3,6, az étolaj 1,4 százalékkal kevesebbe került.

A fogyasztási főcsoportok közül a legnagyobb mértékben, 1,7 százalékkal az egyéb cikkek ára nőtt, ezen belül a járműüzemanyagoké 3,3 százalékkal. A háztartási energia 0,2 százalékkal drágult, ezen belül a palackos gáz 1,7, a tűzifa 1,6 százalékkal. A tartós fogyasztási cikkek ára 0,3, a szolgáltatásoké 0,5 százalékkal mérséklődött, utóbbin belül az üdülési szolgáltatások 4,7, a hírközlési szolgáltatások 1,3 százalékkal kerültek kevesebbe.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook