Hírek

Agrárszakképzésre 6,2 milliárd forintos pályázat

Az agrárágazat humán hátterének fejlesztését célzó pályázatot hirdetett meg a Miniszterelnökség, 6,2 milliárd forintos keretösszeggel. A kiíró szerint a termelők tudásszintjének emelésén keresztül a mezőgazdaság és az élelmiszeripar versenyképességének növelését és a vidék népességmegtartó képességének emelését lehet elérni.

A Vidékfejlesztési program (VP) keretén belül megjelent felhívásra idén március 27-től 2019. március 26-ig lehet jelentkezni. A Miniszterelnökség húsz nyertes pályázóval számol.

Fotó:123RF

A keretösszegből 2,98 milliárd forint jut felnőttképzés keretében OKJ-s agrárszakmák elsajátítására és hatósági jellegű képzésekre, 1,71 milliárd a VP és az Új Magyarország vidékfejlesztési program kedvezményezetteinek kötelező képzéseire, 0,49 milliárd a fiatal gazdák indulásához szükséges különböző tanfolyamokra, 1,02 milliárd forint pedig a rövid ellátási láncok és a helyi piacok kialakítását, fejlesztését és promócióját segítő képzésekre.

– Ma már egy traktoros nem tudja ellátni a feladatát a precíziós mezőgazdaság eszközeinek ismerete nélkül, ehhez pedig kell az informatikai tudás – mondta Koncz György, a Szentlőrinci Mezőgazdasági Zrt. elnök-igazgatója, aki szerint a dolgozók továbbképzésében erre kellene helyezni a hangsúlyt. Az állattenyésztésben ugyanez a helyzet, a korszerű baromfitelepeken a fűtéstől a takarmányadagolásig mindent automatika irányít, ám a dolgozók sokszor nem elég képzettek a műszerek kezeléséhez.

agrotrend.hu / vg.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés