Hírek

Átadták a sárbogárdi NAK Szolgáltató Központot

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Sárbogárdon nyitotta meg az országban negyedik, Fejér megyében az első NAK Szolgáltató Központját.

Az első NAK Szolgáltató Központ Hajdúböszörményben nyílt meg, 2016 decemberében, a második 2017 februárjában Sárváron, a harmadik Gödöllőn, amelyet október 27-én a sárbogárdi nyitása követett. Itt – a falugazdászi körzetközponttal egy fedél alatt – többek közt tájékoztatási, tanácsadási szolgáltatásokat is biztosítanak a gazdálkodóknak, vállalkozásoknak, külső szakmai partnerek bevonásával. Annak érdekében, hogy segítséget kapjanak gazdálkodásuk, vállalkozásuk eredményesebb működtetésében.

fotó: Gyulai Tóth Zoltán, NAK

– A kamarát tagjai érdekeinek hatékony képviselete vezérli, továbbá kiemelt célunk magas szintű kiszolgálásuk, tevékenységük segítése. Elkötelezettek vagyunk abban, hogy tagjaink versenyképességének növelését gyakorlatorientált szolgáltatásokkal segítsük, amelyeket folyamatosan fejlesztünk, bővítünk.

Sárbogárd térsége nagyon jelentős az agrárium tekintetében, számos gazdálkodó tevékenykedik a környéken. Nem véletlenül a közeli Mezőfalván, 39 hektáros területen rendeztük meg idén az I. NAK Szántóföldi Napokat, amelyre nem kevesebb mint 15 ezer szakmai látogató jött ki – jegyezte meg köszöntőjében Győrffy Balázs NAK-elnök.

fotó: Gyulai Tóth Zoltán, NAK

A jövőben további szolgáltató központokat nyit a kamara.

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés