Az agrárkamarai tisztújítástól a tiszapüspöki gabonafeldolgozóig

L. Simon László – fotó: FMH-archív

– Ön ezer szállal kötődik az agráriumhoz, az olvasók elsősorban mégis a kultúrpolitikusi munkáját ismerik, de az ön nevéhez kötődik többek között a Várbazár felújítása is. Az új megbízatásának mi van a hátterében?

– A kiváló agrárszakember, Horváth István a jövőben államtitkárként dolgozik Kósa Lajos miniszter úr mellett, s a frakcióvezetés engem kért fel arra, hogy vigyem tovább a munkáját a Mezőgazdasági Bizottságban. Örömmel tettem eleget a megtisztelő felkérésnek, hiszen a magyar kultúra ügyének szolgálata mellett mindig igyekeztem időt és energiát fordítani a mezőgazdaságra, nemcsak a családi agrárvállalkozásunk tagjaként, hanem közszereplőként, és a NAK Fejér megyei alelnökeként is. Az előző ciklusban másik bizottságban voltam elnök is, ez a tapasztalatom jól jöhet az új feladat során, ráadásul nagyon jó viszonyban vagyok Font Sándor elnök úrral, szívesen dolgozom a keze alá.

– A bölcsészkar elvégzése után szőlész-borász mérnöknek tanult. A gyakorlatban van alkalma használni a tudását?

– Családi cégeink gyümölcstermesztésben, szőlészetben, borászatban jeleskednek, bár alapvetően a feleségem és az ügyvezetők érdeme a siker, igyekszem kivenni a részemet a feladatokból.

Munkatársak körében 2010-ben

Tavaly ünnepeltük a Simon és Simon Kft. 25 éves jubileumát, Fazekas Sándor miniszter úr köszöntötte a cég valamennyi dolgozóját, ez megható és felemelő volt valamennyiőnk, különösen a vállalkozást édesapámmal közösen létrehozó édesanyám számára. Ugyanakkor engem nemcsak a gyakorlati termelés érdekel, hanem a szőlészet-borászat kultúrtörténete is, több ilyen irányú publikációm közül a 2005-ben megjelent, Lukács Lászlóval és Ambrus Lajossal közösen írt Édes szőlő, tüzes bor című könyvünkre vagyok a legbüszkébb. Régi tervem, hogy a móri borászatról és az Ezerjó fajtatörténetéről szóló szakdolgozatomat is könyvvé bővítem, remélem, egyszer lesz rá időm.

Orbán Viktor miniszterelnök megtekinti a gépi meggybetakarítást az agárdi Simon és Simon Kft. ültetvényében 2012-ben

– Novemberben agrárkamarai választásokat tartanak. Miként értékeli a kamara munkáját, és hogy látja az esélyeket?

– A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) létrehozása, s ezen keresztül a gazdatársadalom megerősítése a második Orbán-kormány időszakának egyik fontos döntése volt. A szervezet felépítésével Győrffy Balázsék heroikus munkát végeztek el. Ugyanakkor nincs rendszer, amin ne lehetne javítani, s különösen fontos ez egy olyan szervezet életében, ahol kötelező a tagság, s ezért sokan a tagdíjat adó típusú teherként élik meg. Tehát a következő kamarai ciklusban erősíteni kell a NAK szolgáltatási profilját, úgy gondolom, a vezetőség erre fel is van készülve, a magam eszközeivel pedig ezután is segíteni fogom Győrffy képviselőtársam munkáját.

A választás megyénként eltérő kihívásokat tartogat. Fontos a részvételi arány feltornászása az előző választáshoz képest, hiszen a résztvevők számának a maximalizálása az egyik legitimációs mutató, ezért a térségünkben én minden gazdát arra buzdítok, hogy menjen el a november 3-i voksolásra.

Nyilván nagyon nehéz a magas részvételt elérni azokban a megyékben, ahol csak egy listára lehet szavazni – így van ez nálunk, Fejérben is. Ezért viszont mindent meg kell tennünk, hiszen komoly az elvárás a megyei Magosz-elnökkel szemben. Abban a kilenc megyében, ahol a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) is listát állított, a verseny miatt nagyobb aktivitásra számítok, s izgatottan várom majd az eredményeket.

– Fejér megyében miért nem állított listát a MOSZ?

– Ezt tőlük kellene megkérdeznie, de az tudható, hogy nálunk, ahol a Mezőföld csodás termőhelyi adottságai miatt erős agráriummal és nagyon összetett birtokszerkezettel rendelkezünk, az elmúlt években olyan párbeszéd folyt, ami miatt senki sem érezte úgy, hogy alternatív listát kellene állítani. Ez elsősorban Zászlós Tibornak köszönhető, aki országos alelnökként nemcsak olyan programokat hozott a megyébe, mint a nagyon sikeres a mezőfalvi NAK Szántóföldi Napok és Agrárgép Show, hanem képes volt a kisebb birtokkal rendelkező gazdák és a nagyüzemi gazdálkodást folytató cégek között érdemi párbeszédet erősíteni.

L. Simon László Dobos Ferenc ügyvezető-főborásszal az agárdi pincészetben 2016-ban

Csak hogy otthoni példát mondjak, nálunk jól megfér egymás mellett a Flier Nikolett vezette Agárdi Farm Kft. és mondjuk a mi kis családi vállalkozásunk. Ahol lehet, üzletileg és szakmailag is segítjük egymást, de ugyanezt tudom elmondani a Papp László vezette, valóságos integrátorként is jelen levő agárdi Szelekta Kft.-ről, vagy a Sziebler Péterné vezette Pusztaszabolcsi Agrár Zrt. és a környékbeli kisebb gazdaságok kapcsolatáról. ők, annak ellenére, hogy nem Magosz-tagok, aktív szereplői a megye agrárközéletének, nem lehet a véleményüket figyelmen kívül hagyni a kamaránál sem.

Azzal is szembe kell néznünk, hogy jönnek a fiatalok, a megyében sok sikeres fiatal gazda pályázatot nyújtottak be, illetve olyan felkészült szaktanácsadók dolgoznak nálunk, mint például az Önök lapjában is publikáló Balázsik Zsófia, aki a lehívható támogatások maximalizálására specializálódva nagyon sok gazda életét teszi könnyebbé.

– A Mezőgazdasági Bizottság alelnökeként, országgyűlési képviselőként milyen módon tudja erősíteni a mezőgazdaság súlyának növekedését a parlament munkájában?

– Nagyon kevés idő van már vissza ebből a ciklusból, s tavasszal nem is számítok hosszú ülésszakra. A kampány mellett ugyanakkor nem hanyagolhatjuk a parlamenti munkát sem, de nagy újdonságokra már nem számíthatunk. Úgyhogy én a következő ciklusra való felkészülésre koncentrálok, arra számítva, hogy a választók bizalmából folytathatja a munkáját az Orbán-kormány, s hogy ebben az agrárium szerepe tovább fog növekedni.

A választás után minden bizonnyal közelíteni kell a szakpolitikai irányítást és a vidékfejlesztési források elosztását, de hogy ez jelenthet-e bármit is a kormányzati struktúrában, az a miniszterelnök kompetenciája. Három területre mindenképpen nagy erőt kell fordítani: egyrészt az öntözhető területek növelésére – ebből a szempontból reménnyel tölt el bennünket a múlt heti kormányhatározat az öntözéssel kapcsolatos stratégiáról.

Másrészt a korszerű precíziós gazdálkodás térnyerésének is állami eszközökkel kell majd segíteni, nehogy végzetes versenyhátrányba kerüljenek a magyar gazdák a nyugati társaikkal szemben. Harmadrészt az idénymunka helyzetét újra napirendre kell tűzni, mivel a közmunkaprogramot és a mezőgazdaság munkaerő-igényének a kiszolgálását a kormány legjobb szándéka ellenére sem sikerült tökéletesen összehangolni: számos példát tudnék hozni arra, hogy miképpen kerüli el az ellenőrzés nélkül az árokparton üldögélő közmunkás a nagy kézimunka igénnyel rendelkező mezőgazdasági idénymunkákat.

De említhetném a kormány nemzetegyesítő programjának agráriumot érintő vetületeit is: nagyon helyes, hogy egyre nagyobb figyelmet kapnak a külhoni magyar vállalkozók, köztük a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari érdekeltségekkel rendelkezők.

Szinte minden határon túli utam során megnézek egy-egy magyar agrárvállalkozást, legutóbb egy bő hete jártam a Marosvásárhely közelében fekvő Mezőpanitban, ahol egy székely házaspár fantasztikus munkájának köszönhetően mára a térség legnagyobb munkaadója, és tejfelvásárló integrátora lett a Románia szerte elismert, tíz országba exportáló Therezia sajtüzem, amely a legkorszerűbb osztrák technológiával, világszínvonalon gyártja a finomabbnál finomabb termékeit.

Bartha Mártonnal a mezőpaniti Therezia Kft. igazgató-tulajdonosával a cég sajtüzemében, 2017

– Gyakorló gazdaként és a Magyarország Legszebb Birtoka, valamint Az Év Agrárembere kitüntető díj zsűritagjaként, hogy értékeli a gazdász kollégák szerepét a vidéki társadalomban?

– Nagyon hálás voltam, hogy Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgató barátom javaslatára Mátrai Zoltán felkért a rangos versenyek zsűrijeiben való részvételre, mert nagyon sokat tanultam a birtoklátogatások során (Mátrai Zoltán viccesen meg is vádolt azzal, hogy végig ipari kémkedést folytattam, mert annyit fotóztam és kérdeztem). Komoly szakmai és emberi teljesítményekkel, életutakkal szembesülhettünk, s számos bizonyítékát láttuk annak, hogy a vidék és a magyar agrártermelés képes megújulni, a legfiatalabb nemzedékek számára is vonzó életpályát nyújtani, a vidéket élhetővé, szerethetővé tenni.

L.Simon László, Jakab István, Bertrand Woirhaye és Mátrai Zoltán a Magyarország Legszebb Birtoka díj rakamazi birtoklátogatásán

– A hazai birtokszerkezet örök viták alapja. Akadnak, akik a nagygazdaságok mellett teszik le a voksukat, s vannak, akik a családi birtokok erősítését szorgalmaznák. Ön szerint lehet olyan út, ahol mind a nagybirtokok, mind a kisebb gazdaságok prosperálhatnak egymás mellett vagy éppen egymást segítve?

– Ez nem is lehet kérdés. Korábban csodálkozva hallgattam egy Mezőgazdasági Bizottsági ülésen azt a vitát, ami az optimális birtokméretről szólt. Az egyik ellenzéki képviselő arra szólította fel a kormánypártiakat, hogy tessék végre egy területnagyságot mondani, mekkora birtokokat is preferál a Fidesz.

Na de mégis hogy lehet egy konkrét számot mondani? Tíz hektár szántóból nyilván nehéz megélni, s öt hektár legelőre és rétre sem lehet egy 100 tejelő szarvasmarhát tartó telepet építeni. Tíz hektár szőlő viszont már tekintélyes méret, egy család, ha komolyan szőlészkedik, meg tud belőle élni, de ha valakinek van 10 hektárnyi korszerű üvegháza, annak sem lehet oka a panaszra. Egy kétszáz hektáros intenzív gyümölcsös szintén nagy erő és komoly foglalkoztató, tehát az optimális birtokméret függ annak az elhelyezkedésétől, a megművelt talaj minőségétől, a kultúrák jellegétől, a munkaerő-ellátottságtól, a szakemberháttértől és még folytathatnám a sort.

Soraljművelés az agárdi szőlőben, 2014

A lényeg az, hogy szükség van családi gazdaságokra, kisebb üzemekre, de nagyokra is, és persze olyan integrátorokra, feldolgozókra, akik garantáltan korrekt áron veszik át a gazdák terményeit.

– Ilyen integrátor lesz a jövő héten átadandó tiszapüspöki gabonafeldolgozó is?

– Tiszapüspökiben óriási dolog történik. Megkockáztatom, ipartörténeti jelentőségű a hatalmas gyár felépítése, olyan, amit néhány évtized múlva úgy fognak a tankönyvek emlegetni, mint ahogyan mi tanultunk az éppen 150 éve történt kiegyezés utáni ipari felemelkedés több gyáráról.

Nem pusztán az a lényeg, hogy egy száz százalékban magyar tulajdonban lévő vállalat 45 milliárd forintból épített egy félezer embert foglalkoztató gyárat, amihez a magyar állam teljesen jogosan adott jelentős támogatást (megjegyzem, nem is értettem azokat az ellenzéki sajtóbeli támadásokat, amelyekben a nyugati vállalatok munkahely-teremtési támogatásait mindig örömmel üdvözlők most azt kifogásolták, hogy ehhez az építészeti és technológiai értelemben is heroikus, példátlan gyorsaságú és színvonalú építkezéshez miért adott segítséget a kormány).

Hanem az a lényeg, hogy Magyarország most időben volt képes lépni, felismerve egy szabályozási változásból következő lehetőséget, nevezetesen az uniós cukorkvóta eltörlését. Egy hónappal a kvóta megszűnése után Tiszapüspöki már képes világszínvonalú termékekkel, javarészt izocukorral ellátni a nagy európai élelmiszergyártókat, ezzel rövid időn belül látható mértékben növelve a GDP-nket. Ráadásul ettől kezdve évi félmillió tonna kukorica nem hozzáadott érték nélkül, hanem feldolgozva, jóval több hazai profitot hozva hagyja el hazánkat.

Gondolja el, mindezt egy olyan országban, ahol 1871 és 1914 között 12 cukorgyárat építettek, s ebből a rendszerváltozás után 11-et bezártak. Éppen ezért Tiszapüspökire minden patriótának büszkének kell lennie.

– Kicsit előretekintve a 2020 utáni uniós ciklusra, hogy gondolja, valóban elképzelhető egységes támogatás nélkül a mezőgazdaság közeljövője?

– Meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy a jelenlegi uniós agrártámogatási rendszer nem fog változatlan formában fennmaradni 2020 után. Erre több jel utal: gondoljunk a brexit uniós költségvetést érintő hatásaira, a migrációs válság nemzeti és uniós forrásokat mind jobban megterhelő következményeire, a tengeren túlról érkező politikai és gazdasági nyomásra, különösen a szabadkereskedelmi egyezmények terén, és folytathatnánk a sort.

A Közös Agrárpolitika most óriási lehetőségeket nyújt a gazdáknak, hiszen a területalapú támogatás a zöldítéssel kombinálva nem az egyedüli támogatás, erre még rájöhet az AKG, valamint a termeléshez kötött támogatás.

A jól pályázó és adminisztráló, szabályosan termelő gazdák akár 150 ezer forintos támogatást is kaphatnak hektáronként. Ilyen nyilván nem lesz 2020 után, tehát az a kérdés, hogy fel tudunk-e egy jelentősebb támogatáscsökkenésre készülni, s ezt ellensúlyozandó ki tudjuk-e használni a remek termőhelyi adottságainkat, valamint azt, hogy az Unióban nálunk a legmagasabb az egy főre jutó egységnyi termőterület aránya, illetve hogy az alaptörvényben is garantált GMO-mentességünkből tudunk-e valóságos versenyelőnyt kovácsolni. Ehhez sok kiváló szakemberre és innovatív szakpolitikára lesz szükségünk.

agrotrend.hu / Kovács Zsolt