Hírek

Egyre többen biztosítják be gazdaságukat az aszály miatt

A természeti katasztrófák nagyobb kockázatot, a digitalizáció pedig sokrétű kihívást jelent a biztosítóknak.

Az elmúlt pár évben folyamatosan emelkedett Magyarországon a nyári középhőmérséklet, ugrásszerűen megnőtt a nyári viharok és a villámcsapások száma. 2010-ben egyes számítások szerint hazánkban 1,4 millió villámcsapást észleltek nyáron, idén ezt a számot 1,6 millióra becsülték. Ahogyan azt megírtuk, idén június és augusztus között globálisan nézve olyan meleg volt, mint ebben az időszakban még soha a mérések kezdete óta.

Nő a nyári aszályos napok száma, így a biztosítóknak a jövőben arra kell számítaniuk, hogy egyre több vállalkozás köt majd biztosítást viharkárokra, a mezőgazdaságban aszálykárokra – mondta Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) elnöke a Mabisz által rendezett hetedik biztosítási konferencián hétfőn, Budapesten.

Az egész világon egyre nagyobb méretben fordulnak elő természeti katasztrófák, "itt vannak Európában is", ezért mindenképpen oda kell figyelni nemcsak a közvetlen károkra, mivel sok, most még nem felmérhető kockázat, továbbgyűrűző hatás is jelentkezhet. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke, Windisch László hangsúlyozta: a biztosítási szektor kedvező helyzetben van, most van itt az ideje a nagyobb anyagi ráfordítással járó szemléletváltásoknak és fejlesztéseknek, ki kell használni a digitalizációban rejlő lehetőségeket.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés