Hírek

Együtt a magyar agráriumért

Rendhagyó ünnepségen emlékeztek meg az 1848/49-es szabadságharcról, illetve kitüntették a hazai mezőgazdaságban kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakembereket.

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulójára emlékeztek, és adott át kitüntetéseket Dr. Nagy István agrárminiszter a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár Konferenciatermében.


Dr. Nagy István: a kivívott szabadságért ma is küzdeni kell – fotó: agrotrend.hu

Az agrárminiszter hangsúlyozta:

a megemlékezésen túl örömteli kötelességnek nevezte, hogy elismerésünket fejezzük ki mindazoknak, akik kimagasló szakmai munkájukkal járultak hozzá nemzetünk gyarapodásához és a magyar agrárium megerősödéséhez.

A megemlékezés alkalmából a köztársasági elnök által adományozott, Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést Dr. Jung László György, az Egererdő Erdészeti Zrt. vezérigazgatója, és Schumacher István a VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. nyugalmazott vezérigazgatója, a Zirci Erdészet egykori igazgatója kapta.

Dr. Jung László György a fenntartható erdő- és vadgazdálkodás területén végzett négy évtizedes munkájáért, illetve a megújuló energiaforrásként hasznosítható erdei biomassza felhasználásában elért kutatási eredményeiért kapta az elismerést. Schumacher István pedig négy évtizedes erdészeti, erdőmérnöki pályafutása során végzett magas színvonalú szakmai és eredményes vezetői munkájáért vehette át a kitüntetést.


Dr. Nagy István: nemzeti identitásunkat továbbra is meg kell őriznünk – fotó: agrotrend.hu

Az eseményen a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetések is átadásra kerültek. Jos Janssen, a Hunland Trade Kft. ügyvezető-tulajdonosa a magyar agrárgazdaság fejlesztéséhez hozzájáruló több évtizedes vállalatvezetői munkájával érdemelte ki az elismerést. Dr. Kertész Ottó állatorvos, volt önkormányzati képviselő, Jászberény város volt alpolgármestere kitüntetésben részesült a jászsági haszonállatok és házikedvencek gyógyítása iránt elhivatott szakmai munkájáért, közéleti szerepvállalásáért.


A kitüntetett szakemberek mind hozzájárultak a magyar agrárium fejlődéséhez – fotó: agrotrend.hu

Papp Gyula, az Északerdő Zrt. erdészeti vezérigazgató-helyettese a sikeres erdőfelújítás mellett a természeti károk utáni helyreállításra is nagy hangsúlyt fektető, eredményes vezetői munkájáért kapta az érdemkeresztet.

Dr. Sárvári János, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének volt ügyvezető elnöke, az Országos Erdészeti Egyesület Wagner Károly Erdészeti Szakkönyvtárának könyvtárőre a hazai magánerdő-gazdálkodás fejlesztése érdekében végzett munkájáért, a Vidékfejlesztési Programban folytatott magas színvonalú tevékenységével érdemelte ki az elismerést.


Ledó Ferenc, az Év Agráremberének munkáját Magyar Ezüst Érdemkereszttel ismerték el – fotó: agrotrend.hu

Tompa Miklós Károly, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. erdészeti igazgatója pedig a Vas megyei állami erdőgazdálkodás kiegyensúlyozott gazdasági működtetését szolgáló kiemelkedő munkájáért vehette át a keresztet.

A Magyar Ezüst Érdemkereszt átvevői között a 2018 Év Agrárembere, Ledó Ferenc is ott volt, aki a zöldségfélék hajtatása területén végzett négy évtizedes, magas színvonalú munkájáért kapta az újabb elismerést.

A Délalföldi Kertészek Szövetkezetének egykori elnökén kívül 

  • Demeter Edit Julianna, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Halászati Kutatóintézetének nyugalmazott tudományos munkatársa,
  • Karkus János, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Heves megyei általános agrárgazdasági ügyekért felelős alelnöke,
  • Kovács László, a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsának nyugalmazott titkára,
  • Nagy Géza, a KRIKK Kft. birtokigazgatója, a Nagy Lovas Kft. társtulajdonosa,
  • Vahalcsik Attila, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. titkárságvezetője,

vehették át a kitüntetést.


Dr. Wagenhoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója – fotó: agrotrend.hu

A Magyar Bronz Érdemkeresztet Kakuk Csaba Zoltán, a Víz-Hal-Ember Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Szarvasi Aquakultúra Kkt. ügyvezetője, és Simon Pál, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi őrszolgálatának természetvédelmi őre kapták.

Dr. Wagenhoffer Zsombor címzetes egyetemi docens a Konkoly-Thege Sándor Díj kitüntetésében részesült a hazai állattenyésztés, tenyésztésszervezés és tenyésztés-politika terén végzett kiemelkedő szakmai, érdekképviseleti, szakpolitikai tevékenységéért.


Dr. Májer János tudományos tanácsadó – fotó: agrotrend.hu

Ujhelyi Imre Díjjal tüntették kis Müller Jenőt, az Oleum 2000 Kft. ügyvezető igazgatóját, a kertészet területén végzett elkötelezett munkájáért, oktatói és kutatói tevékenységéért.

Szintén ezen díjat kapta Dr. Májer János tudományos tanácsadó, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ, Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet intézet igazgatója, a szőlő fajtaérték-kutatásában, a szőlő talajerő-gazdálkodásában és a környezetbarát szőlőtermesztési módszerek fejlesztésében elért eredményeiért, publikációs tevékenységéért.


Lejtényi György – fotó: agrotrend.hu

Lejtényi György, a gödöllői Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft. nyugalmazott ügyvezető igazgatója a gazdasági állatok tenyésztés-szervezésében, a hazai szarvasmarha teljesítményvizsgálati szervezetének megalapításában, működtetésében végzett elévülhetetlen érdemeiért kapta az Életfa Emlékplakett Ezüst Fokozatát.

Dr. Radnóczi László az Életfa Emlékplakett Bronz Fokozata kitüntetésében részesült több évtizedes munkájáért a magyar állattenyésztésben, különösen a modern sertéstenyésztés fejlődésében végzett kiváló tevékenységéért. 


Dr. Radnóczi László – fotó: agrotrend.hu

Az eseményen átadásra került még

  • a Fasching Antal Díj,
  • a Pro Alimentis Hungariae Díj,
  • Magyar Agrárgazdasági Minőség Díj címhasználat meghosszabbításáról szóló oklevél,
  • Életfa Emlékplakett arany, ezüst és bronz fokozatai,
  • illetve a Miniszteri Elismerő Oklevelek.


A kitüntetettek – fotó: Pelsőczy Csaba / AM

agrotrend.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook