Hírek

Ezután fogunk csak igazán több halat fogyasztani!

Óriásakváriummal és látványkonyhával népszerűsítik a halfogyasztást a FeHoVa Kiállításon. Magyarországon az európai átlaghoz viszonyítva is nagyon kevés halat fogyasztanak az emberek, pedig a hal élettani hatása miatt fontos lenne.

Egy átlag magyar ember tányérjára napjainkban mindösszesen 6,18 kg hal kerül évente, míg az európai listavezető Portugáliában ez a szám 55,3 kg, és az európai átlag is 22 kg felett van.

A halfogyasztás népszerűsítése érdekében a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkársága, mint a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Irányító Hatósága az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. közreműködésével önálló standdal jelent meg a 2018. február 15-18. között megrendezett FeHoVa (Fegyver, Horgászat, Vadászat) Szakkiállításon – tájékoztatott közleményében az AMC.

A „Kapj rá!” konyhában minden nap kétszer készültek ízletes falatok, az érdeklődők többek között megkóstolhatták a busavagdaltat zöldfűszeres mártogatóssal és a bajor káposztával töltött pisztrángot is.

fotó:AMC

S hogy mennyi különböző, érdekes halfaj él Magyarországon, azt a stand mellett felállított húszezer literes óriásakvárium segítségével is megismerhették a látogatók.

fotó:AMC

„A magyar hal minősége nagyon jó, amit az is bizonyít, hogy a tavalyi Bocuse d'or főző világverseny döntőjén magyar kecsegét készítettek. A szeptemberi OMÉK után az érdeklődők a FeHoVá-n ismét megtekinthették a magyar halfajtákat – közöttük a kecsegét is – bemutató, óriás akváriumot” – emelte ki Végváriné Henter Lilla, a Miniszterelnökség által a 2023-ig tartó kampány lebonyolításával megbízott Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. szóvivője, a FeHoVa Szakkiállítás „Kapj rá!” standján tartott sajtótájékoztatón.

„A magyar lakosság az európai (évi 22 kg/fő körüli) átlaghoz képest sajnos nagyon kevés halat fogyaszt. A mai éves halfogyasztási adatunk nem éri el az 1900-as évek elején jellemző havi halfogyasztási adatot” – tette hozzá a szóvivő.

fotó:AMC

A kampány keretében azért kerül sor a jövőben is rendezvények és sajtótájékoztatók szervezésére, halas termékek kóstoltatására, reklámtárgyak készítésére, marketing eszközök, kiadványok, valamint reklám- és dokumentumfilmek, gasztrovideo sorozat, animációs kisfilm és rádióspotok gyártására és megjelentetésére, hogy a „Kapj rá!” kampány minél több fogyasztót elérjen. A tervek szerint legközelebb a FitBalance Arénán, a Baba-mama expón, a Sziget Fesztiválon és a Balaton Soundon is találkozhatnak a kampány standjával.

Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) piacszervezésért és közösségi marketingért felelős elnökségi tagja a sajtótájékoztatón a horgászat szerepéről is beszélt, hiszen a FeHoVa ennek a sportnak a legfőbb kiállítása: „Bár a „Kapj rá!” kampány célcsoportját nem a halászok, horgászok alkotják, a halfogyasztás népszerűsítése a hallal közvetlenül kapcsolatba kerülők között is elkerülhetetlen” – mondta.

„Ez azért is fontos, mert ők azok, akik a családdal, gyerekekkel, fiatalokkal is meg tudják kedveltetni a halételeket. Így a horgászat nemcsak élmény, zsákmányszerzés, hanem egy élettanilag is fontos élelmiszer forrása, aminek a feldolgozásához, elkészítéséhez nyújt segítséget a „Kapj rá!” program.”

Lévai Ferenc hozzátette: „A FAO adatai alapján Magyarország a harmadik legnagyobb pontytermelő Európában (2015. évben évi 15.000 tonna) és vezető helyen áll az afrikai harcsa termelésében is.”

fotó:AMC

A szakember szerint a kiállítási megjelenések, kóstoltatások és intenzív marketingkampányok mellett a kiváló vitamin-, fehérje- és omega-3 zsírsav forrásként is számon tartott halhús fogyasztását az is ösztönözheti, hogy 2018. január 1-től 5 százalékra mérséklődött az élőhal és a halhús ÁFA kulcsa, amelynek köszönhetően egyes halboltokban csökkentek az árak.


 

A „Kapj rá!” kampányról:

A hazai halfogyasztás növelése az elsődleges célja az Európai Tengerügyi és Halászati Alap (ETHA) és Magyarország társfinanszírozásával megvalósuló „Kapj rá!” kampánynak. A kampány weboldalán a látogatók információs anyagokat, receptgyűjteményeket és konyhatechnológiai írásokat találnak, amelyek segíthetik eligazodásukat a halgasztronómia világában. A kampány egyszerre igyekszik felhívni a figyelmet az egészséges életmód és a tudatos táplálkozás fontosságára, valamint a fogyasztók számára is megmutatni a halételek sokféleségét és változatos ízvilágát.

Az Európai Unió 2006-ban döntött úgy, hogy a halászati támogatásokat leválasztja az agrártámogatási rendszerről, és így hívta életre a 2007-2013-as programozási időszakra az Európai Halászati Alapot. A 2014-2020-as pénzügyi időszakban Magyarország számára a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP 2014-2020) keretében az előző időszakhoz képest 12%-kal több forrás – a hazai társfinanszírozással együtt mintegy 16,1 milliárd forint – áll rendelkezésre a haltermeléshez, a halfeldolgozáshoz és a halastavak természeti értékeinek megőrzéséhez kapcsolódó intézkedésekre, illetve a halételek fogyasztásának népszerűsítésére.

További információ a „Kapj rá!” kampányról és a halételekről a www.kapjra.hu weboldalon és a közösségi oldalon érhető el.

agrotrend.hu / AMC

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés