Hírek

Fogy az idő! Cserélje régi őstermelői igazolványát, ha még eddig nem tette meg!

2016 végéig szükséges lecserélni a régi őstermelői igazolványokat.

Csaknem kétezer olyan őstermelő nem igényelt még új igazolványt a december közepi nyilvántartás szerint, aki őstermelőként van biztosítva. Nekik – jogviszonyuk folyamatos fenntartása érdekében – december 31-ig feltétlenül fel kell keresniük falugazdászukat.

December közepéig 237 ezer új igazolványt adtak ki, de ez a szám az év végéig még nőni fog, 260-270 ezer kiadott igazolványra számítanak – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a Világgazdaságnak. Kiemelte: a teljes nyomon követhetőséget lehetővé tevő új chipes kártya bevezetésével előreláthatólag mintegy 30-40 ezer darabbal fog csökkenni a forgalomban lévő őstermelői igazolványok száma.

ősztől elérhető egy alkalmazás, amellyel már a fogyasztók is ellenőrizhetik, hogy az adott őstermelő jogosult-e a termék értékesítésére, vagy felvásárlóval, kereskedővel van dolguk. Eddig 25 ezer lekérdezést regisztráltak az internetes felületükön, valamint okostelefonos alkalmazásukon. Ez várakozásaik szerint tovább fehéríti a piacot, továbbá erősíti a fogyasztó és termelő közötti bizalmat.

Azok az őstermelők, aki 2016. január 1-jét megelőzően váltották ki igazolványukat (ez volt a papíralapú, barna színű igazolvány) és azt még 2016-ban nem cserélték le, de továbbra is fontos számukra a jogfolytonos őstermelői jogviszony, hogy 2016. december 31-ig váltsák ki az új típusú (ideiglenes, illetve kártyaalapú) igazolványukat.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés