Hírek

Indul a kampány, hogy több nyulat együnk!

Országos kampány indult a nyúlhús-fogyasztás népszerűsítésére, amelynek első állomásán, egy budaörsi bevásárlóközpontban pénteken Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta, azt szeretnék, hogy minél többen megismerjék a nyúlhús előnyeit és elkészítésének változatos módját.

Az államtitkár, aki egyben a kampány fővédnöke, közölte:

Európa legnagyobb nyúlhús-exportőre Magyarország, mégis, a belföldi nyúlhús-fogyasztásban a rangsor végén van.

Nagy István kitért a nyúlhús kedvező élettani hatásaira, például, hogy koleszterin és zsírszegény, valamint hogy gyorsan és könnyen előállítható. Hozzátette: a becsült nyúlhús-fogyasztás Magyarországon fejenként 2-3 dekagramm évente, míg a mediterrán országokban meghaladja a 2 kilogrammot.

Dr. Végváriné Henter Lilla, az Agrármarketing Centrum szóvivője elmondta, az AMC az elmúlt évtizedekben számos nagysikerű fogyasztásösztönző kampányt, áruházi akciót szervezett és bonyolított le. A most induló kampánnyal is az a céljuk, hogy 

segítsék a tudatos fogyasztói magatartás, az egészséges táplálkozás, a környezettudatos termékválasztás elterjedését, illetve a kiváló minőségű, hazai termékek piaci promócióját.

A szóvivő kiemelte, az Agrármarketing Centrum fogyasztásösztönző kampányaival továbbra is aktív szerepet tölt be a magyar agrárium és élelmiszergazdaság versenyképességének javításában.

Juráskó Róbert, a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke szerint fontos lenne, ha

az egészséges, zsírszegény és könnyen emészthető nyúlhús legalább heti egyszer a magyar családok asztalára kerülne.

A nyúlhús gasztronómiai értéke is igen magas, talán nem véletlen, hogy a kiemelkedő konyhakultúrával rendelkező országokban gyakran kerül a családok asztalára. Számtalan kreatív módon elkészíthetőek a nyúl különböző részei, és bátran választhatóak akár az ünnepi menük csúcspontjának csakúgy, mint hétköznapi ebédek vagy grill partik ízletes főfogásának. A nyúlhús kedvező élettani hatásai alkalmassá teszik arra, hogy diétás étrenden élők, kisgyermekek és idősek is fogyaszthassák. Méltán mondhatjuk, hogy a nyúlhús a 21. század fehérje forrása – áll az esemény sajtóközleményében.

fotó:Pixabay

Az Auchan áruházak a nyúlhús népszerűsítésére a széles termékkínálatban és a kedvező árakban látják a megoldást: állandó, széles választékkal várják a vásárlókat friss nyúlhús termékekből.

A termékek között legnépszerűbbek a pecsenyenyúl lapocka, a nyúl apróhús, a pecsenye nyúl comb, de olyan különlegesség is megtalálható, mint a nyúlmáj.

Balogh Gabriella, az Auchan Retail Magyarország beszerzési igazgatója elmondta, hogy bár a nyúlhús még csak közel 1%-át teszi ki a teljes hús forgalmuknak, de egyre népszerűbb. Az elmúlt évben az állandó, minőségi választéknak és a kedvező árnak köszönhetően

kétszer annyi nyúlhúst értékesítettek áruházainkban, mint egy évvel ezelőtt, és bíznak abban, hogy a jövőben ez a húsféle még népszerűbb lesz

– tette hozzá a beszerzési igazgató.

A kampánynyitó rendezvényen Bede Róbert mesterszakács nyúlételeket készített az érdeklődőknek, amelyeket a helyszínen meg is lehetett kóstolni. A következő hetekben országszerte hasonló, a nyúlhús-fogyasztást népszerűsítő rendezvények, látványfőzések és kóstolók lesznek.

agrotrend.hu 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés