Hírek

Kéz a kézben a gazdákért – összefog a NAIK és az AKI

Együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) és az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) kedden Gödöllőn.

– Az együttműködés a már meglévő közös munkán alapszik, hiszen egymást kiegészítő, komplementer tevékenységet végzünk – mondta az aláíráskor Dr. Gyuricza Csaba, a NAIK mb. főigazgatója.

A NAIK a legnagyobb olyan szervezet hazánkban, amely alkalmazott kutatási és innovációs tevékenységet végez, és mint ilyen szervezet, elsősorban a szakpolitika szolgálatában áll kormányzati háttérintézményként.

Juhász Anikó, az AKI főigazgatója és Dr. Gyuricza Csaba, a NAIK mb. főigazgatója – fotó: Agrotrend.hu

– A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központban az agrárium szinte összes területére vonatkozó közvetlen kutatások zajlanak. Azokat az eredményeket, amelyek részben az intézetünkben születnek, illetve, amelyek szintetizálása az agrárpolitikai döntésekhez szükségesek, átadjuk az Agrárgazdasági Kutató Intézetnek, ahol ezeknek az adatoknak a feldolgozása történik – hangsúlyozta Dr. Gyuricza Csaba.

Az AKI szervezeti egységei három cél köré csoportosulnak. Az adatgyűjtés mellett – amit a hivatalos statisztikai szolgálat részeként végeznek –, közigazgatási adatokat vesznek át és rendeznek adatbázisokban. Kutatásaik egy része ezeken alapszanak, amelyek elsősorban a gazdálkodók költség-jövedelmére irányulnak ágazati és üzemi szinten is. 

– Közös kutatási tématerületeink révén tudjuk biztosítani, hogy a szakpolitika olyan információkkal rendelkezzen, amelyek megmutatják azt is, hogy

bizonyos változtatások milyen hatással lehetnek a gazdálkodók költségeire

– közölte Juhász Anikó, az AKI főigazgatója.

Jelenleg a takarmányiparban hasznosuló alapanyagok nagy részét GMO szójaimportból fedezzük – fotó: 123rf

A megállapodás aláírásakor elhangzott, hogy a kormány néhány héttel ezelőtt döntött a Nemzeti fehérjetakarmány-program elindításáról, amely kidolgozásában a NAIK, mint a program szakmai összefogója vállal szerepet.

– A program nem csak a termesztés oldaláról segíti az Alaptörvényben deklarált GMO-mentesség megőrzését, hanem

a takarmány-, az állati termék- és az élelmiszer-előállítás gyakorlati területén is megvalósíthatóvá válik a GMO-mentesség kivitelezése

– mondta a NAIK mb. főigazgatója. – A külföldről bejövő GMO szója kiváltása egy olyan nagyszabású és több évre szóló program, ami széles összefogást igényel az ágazat részéről. A két intézmény ebben a programban is stratégiai partnerként tekint egymásra – tette hozzá Dr. Gyuricza Csaba.

A takarmányozással kapcsolatban az Agrárgazdasági Kutató Intézet több éves kutatási tapasztalattal és háttérrel rendelkezik: 2016-ban indult a takarmányozási adatgyűjtésük, amiből takarmányozási regiszter készült.

Juhász Anikó elmondta: a szójával kapcsolatban 2014 óta folyik háttérelemzés az AKI-ban, ami jó alapanyagot biztosít a Nemzeti fehérjetakarmány-program kidolgozásához. – A Földművelésügyi Minisztérium sertéskutatási programjának keretében két éve zajlik a sertéstartás környezetterhelésének mérése, ami szintén fontos része a partnerségünknek – tette hozzá az AKI főigazgatója.

A két intézmény nagyon szorosan együttműködik a precíziós gazdálkodás területén is, ami a támogatások következő években várható átalakulása miatt válhat különösen lényegessé.

– Az innovatív technológiák kutatása kiemelt területnek számít, amikor versenyképességről és fenntarthatóságról beszélünk az agráriumban.

Olyan potenciál van a precíziós gazdálkodásban, amit ki lehet és ki is kell használni

– emelte ki Dr. Gyuricza Csaba. 

agrotrend.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook