Hírek

Kilenctonnányi húst foglalt le a NÉBIH Komárom-Esztergom megyében

9 tétel, összesen 8870 kg hústerméket foglaltak le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakemberei egy Komárom-Esztergom megyei húsnagykereskedésben az elmúlt hetekben. Az egységben a termékeket – az előírásokat megszegve – lefagyasztották, emellett azok jelentős része jelöletlen, ezáltal nem nyomon követhető volt. Az ellenőrök a helyszínen lejárt húsokat is találtak.

A Komárom-Esztergom megyei cég a hatályos jogszabályi előírásokat több ponton is megsértette. A kereskedés, bontás, darabolás során keletkezett termékek egy részét – későbbi értékesítés céljából – lefagyasztották.

Az egység hűtőkamráiban felhalmozott húsok között nagy mennyiségben voltak jelöletlen, így eredetüket tekintve nyomon követhetetlennek minősülő tételek. Emellett a hústermékek egy részének lejárt a fogyaszthatósági ideje is. A hatóság elrendelte a 9 tétel, összesen csaknem 9 tonna termék forgalomból történő kivonását, valamint megsemmisítését.

Az ellenőrzés során műszaki és higiéniai hiányosságokat is találtak a szakemberek. A fagyasztókamra ajtajáról leszakadt a szigetelés. Volt, ahol hiányzott a szúnyogháló, míg más helyiségben salétromos fal, pergő vakolat fogadta az ellenőröket. Az egységben nem használták a késfertőtlenítő berendezéseket, továbbá az előhűtött, fagyasztott, csomagolt, illetve csomagolatlan termékek elkülönített tárolása sem volt megoldott.

A NÉBIH a hiányosságok felszámolására határidőt írt elő a vállalkozás számára. Ennek betartását, valamint a problémák megszüntetését újabb helyszíni ellenőrzésen vizsgálják majd az ellenőrök.

Az eljárás folyamatban van. Az ügyben több százezer forintos bírság várható.

agrotrend.hu / NÉBIH

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés