Hírek

KSH: tavaly 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak

Az éves adatokat tekintve a szeszesitalok, dohányáruk drágultak leginkább, de átlag fölött emelkedett az élelmiszerek és a szolgáltatások ára is.

A fogyasztói árak átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek 2016-ban az előző évhez képest, decemberben pedig átlagosan 1,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Decemberben az éves maginfláció 1,7 százalék volt a novemberi 1,6 és az októberi 1,5 százalékot követően. A maginfláció több mint két éve nem volt ilyen magas. Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: a decemberi emelkedésben alapvetően az üzemanyagok árdrágulása játszott szerepet, de az élelmiszereknél szintén gyorsult a drágulás.

Tavaly az év egészében az élelmiszerárak 0,7 százalékkal nőttek a megelőző évhez képest. A szeszes italok, dohányáruk 2,3 százalékkal drágultak. A szolgáltatások ára átlagosan 1,5, a tartós fogyasztási cikkeké 0,5, a ruházkodási cikkeké 0,4 százalékkal emelkedett. Az egyéb cikkekért – amibe a járműüzemanyagok is beletartoznak – 2,2 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, a háztartási energia ára 0,1 százalékkal mérséklődött.

Decemberben az élelmiszerek ára 1,3 százalékkal emelkedett 2015 decemberéhez viszonyítva. Ezen belül a cukor ára 16,3, a friss zöldségeké 6,0, az idényáras élelmiszereké átlagosan 3,6, a sajté és a péksüteményeké 2,7, a tejé 2,6 százalékkal nőtt. A sertéshús ára 8,5, a baromfihúsé 3,6 százalékkal csökkent. Átlag felett, 3,5 százalékkal drágultak az egyéb cikkek – gyógyszerek, üzemanyagok, a lakással, háztartással, testápolással kapcsolatos, valamint a kulturális cikkek. Ezen belül az üzemanyagokért 6,8 százalékkal kellett többet fizetni. A szeszes italok 0,7, a dohányáruk 4,3 százalékkal, együtt átlagosan 2,5 százalékkal drágultak.

Tavaly novemberhez viszonyítva decemberben az élelmiszerekért 0,1 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül a tojásért 5,3, az idényáras élelmiszerekért 1,5, a tejért 1,2, a sajtért 0,8 százalékkal. A sertéshús ára 1,3, a baromfihúsé 1,4, az étolajé 0,8 százalékkal csökkent. A legnagyobb mértékben, 1,7 százalékkal az egyéb cikkek drágultak, ezen belül az üzemanyagok 4,1 százalékkal. A szeszes italok, dohánytermékek ára 0,2, a szolgáltatásoké 0,1 százalékkal nőtt.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook